Blogolj!

Székely üzenet a Trianonozónak: ilyen hülye nem lehetsz!


Márki-Zay Péter a magyar nemzet legnagyobb tragédiájával vont párhuzamot, úgy véli, ha a jelenlegi kormány a helyén marad, akkor az a második Trianon lesz. Jött egy válasz Bikfictől.

Mi lesz abban az esetben, ha nem történik meg a kormányváltás – kapta meg a kérdést még korábban Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester. A válasz egyszerű volt: "Trianon."

Vagyis igazi nemzet elleni csapásnak ítéli meg az igazmondásáról legkevésbé sem híres városvezető, ha a Fidesz marad hatalmon, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a magyarság legnagyobb tragédiájához hasonlította ezt az esetet. 

Vélhetően ekkor sem volt teljesen ura a szavainak MZP, de ez megesett vele több alkalommal is az utóbbi hónapokban. Trianonozni már csak azért is kár, mert a jelenlegi kormánynak köszönhető például az, hogy a gúnyhatárokon túl élő nemzettársaink magyar állampolgárok is lehetnek. Márpedig ez a Trianon utáni egyetlen igazi lépés a nemzet egyetesítése felé. 

A jelenlegi kormánynak köszönhető az is, hogy a határon túli magyar gyerekek immár jelentős része emberi körülények között járhat óvodába, hiszen az intézmények egy részér már felújította a magyar állam Kárpátalján. A korábbi helyzetről annyit, hogy nem egy intézmény működött fűtés nélkül. 

Szóval MZP párhuzama erősen téves, mondhatni aljas és agyament… Olyan, mint Trianon. 

Most meg is kapta a magáét, mégpedig egy olyan embertől, aki tudja mit is jelent Trianon, hiszen székelyként Romániában él. Bikfic a youtube-csatornán küldte meg a vásárhelyi polgármestert, amúgy székelyesen. 

Édesapám! Hogy a medve háncsa meg a bőrödöt! Mit tudsz Te a Trianonról, Te?! Amikor neked a kárpátaljai ukrán, az edélyi az román, a zentaiak neked szerbek. (…) Nem értem, hogy miről beszélsz!

Kezdi Bikfic a választ. Majd így folytatja: 

Hogy mondasz ilyeneket, Te?! (…) Olyan süket vagy, ütöd el magad és nem dudálsz. Neked két osztályod van, mint a vonatnak. (…) Ilyen hülye nem lehetsz, Te! (…) Eddig sosem beszéltem így, de most felmérgesítettetek.

13
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/50271/pics/lead_800x600.png

Hozzászólások

A bejegyzésre 13 db hozzászólás érkezett!
János 2018-03-26 22:58:57
Hát hallod-é Te Bikfic.

Ezt a szót én a Máramarosszigeten született Nagyapámtól hallottam, amikor Te még a világon sem voltál. Ő gyakran nevezett Bikfic Jankónak. Őseink anyai Nagyapám részéről székely primörök és lófők voltak, hallod-é. Honnan veszed a bátorságot, hogy ismeretlenül lekommunistáztál. Ha éppen tudni akarod a kommunisták internálták Édesapámat. Honnan veszed, hogy nekünk a székely az román. Anyai Nagymamám Munkácson született. Gyalog járt át Máramarosszigetről Aknaszlatinára tanítani. Honnan veszed Te azt, hogy nekünk a kárpátaljai az ukrán.

A Kádár rendszerben valóban agyonhallgatta a hatalom, hogy a határainkon kívül is élnek magyarok. Bulgáriáról tarthattam diavetítős előadást, de Erdélyről nem. Ezt észlelve kezdtem kirándulásokat szervezni a csonka határokon kívüli területek történelmének és kultúrájának megismertetésére, hogy pótoljam az észlelt hiányokat. Mindezt akkor, amikor még Orbán Viktor sehol sem volt. Matematika-fizika szakos tanárként számos alkalommal szerveztem tanárokból álló csoportokat és vittem őket autóbusszal a Bolyai Nyári Akadémiára, ahol kísérletbemutatókat tartottam magam is az Akadémia résztvevői számára – időbeli sorrendben - Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Szovátán és Csíkszeredán. De ezen kívül is számtalan kirándulást szerveztem a történelmi Magyarország területének megismertetése érdekében Erdélybe, a Csángóföldre, a Felvidékre, Kárpátaljára, Várföldre (Burgenland), Vajdaságba, Horvátországba és Szlovéniába is. Két tucatnyi honismereti füzetet jelentettem meg a mai határainkon kívül eső területek megismertetésére. Jobban ismerem Erdélyt, mint számos odavaló. Erre és a történelem szeretetére és ismeretére neveltem gyermekeimet is.
Neked a Márki név is kellene, hogy mondjon valamit. Apai dédanyám testvérbátyja Márki Sándor történetíró, kolozsvári egyetemi tanár volt. Zágonban a Mikes udvarházban kiállítás emlékezik meg róla. Többek között megírta Arad vármegye történetét két vaskos kötetben. Ő hozatta rendbe Mátyás király szülőházát, beszédet mondott Mátyás király szobrának avatása alkalmából is. Őrizzük naplóit pl. a trianoni időszakról is. Te ne akarj oktatni bennünket Trianonról! Mint ahogy anyai Nagyapám, törvényszéki bíróként, úgy Márki Sándor sem tette le a románoknak a hűségesküt, hanem vagonlakóként átjöttek Magyarországra.
Apósom - Imre Lajos kolozsvári református püspök öccse - családjához számos erdélyi református lelkész tartozik. Apósom húga Trianont követően ment feleségül Erdélybe. Egyik fia az a Dávid Gyula író és szerkesztő, aki Ceaușescu börtöneit is megjárta.
Nem szeretném tovább részletezni, de meg kellene fontolni kiről gondolod Te, hogy semmit sem tud Trianonról. Lányom és fiam a „két osztályon” túlmenően több diplomás –így elvégezték a történelem tanári szakot, s ebből a fiam diplomázott is. Ismerik a történelmet és jóval az átlagot meghaladó mértékben ismerik a trianoni diktátumot és Erdélyt is.

Sajnálom barátom, de Téged megvezettek. Nálunk jobban se Orbán Viktor, se Lázár János nem tiszteli az erdélyieket és a székelyeket. Nekünk nem azzal van problémánk, hogy Orbán Viktor kormánya segíti az erdélyi magyarokat, vagy azzal, hogy támogatja az egyházakat. A mi gondunk az, hogy miközben ezt számunkra is üdvözlendőt cselekszik, nos közben az országon belüli magyarságot megosztják, s a magyarországi egyházakat megveszik.

Hódmezővásárhely neve jól cseng Erdélyben, de a hódmezővásárhelyieknek elegük van abból a Lázár Jánosból, aki szerint mindenki annyit ér, amennyi pénze van, s aki a közmunkásokat lopással vádolta. Elegük van a korrupcióból (ebben már Romániát is megelőztük) és a kastélyépítésből. Elegük van az oktatás és az egészségügy (ebben már Albánia is előttünk jár) tönkretételéből. Halálozási statisztikánkat tekintve is Európa legutolsói között kullogunk, stb. Bőven sorolhatnám.

De kedves székely Barátom, kérdezheted, hogy jön ide Trianon? A trianoni békediktátum a történelmi Magyarország területének kétharmadát, s magyar lakosságának egyharmadát leválasztotta. De maradt még egy anyaországnak tekinthető csonka ország, amit meghagytak. Hát most éppen ez került veszélybe!

Ezt már sok értelmiségi tisztán látja. Egyre több a kiábrándult - egykor fideszes – beállítottságú ember. Így pl. a magyarigeni református lelkész, Bod Péter leszármazottja, Bod Péter Ákos közgazdász, akit annak idején még maga Orbán Viktor jelölt miniszterelnöknek, avagy a kézdivásárhelyi székely ősökkel rendelkező Jeszenszky Géza, a 15 millió magyarnak megfelelni óhajtó Antal kormány külügyminisztere. Ebbe a körbe tartozik a fiam is.

Ti még nem vettétek észre, de az Orbán kormány ma már erkölcsileg is leszálló ágban van. Az Orbán éra alatt 600000 zömében fiatal magyar – lábával szavazva - hagyta el az országot, s a mai fiatalok közül egyre többen készülnek követni őket. Magyarország ma már a migránsok számára sem vonzó. Csak átgázoltak rajtunk.

Az egy magyar családra jutó átlagos gyermekszám 1,4, a minimum kívánatos 2,1 helyett. Tegyük hozzá, hogy egyre több magyar gyerek – jelenleg minden hetedik – külföldön születik. Magyarország népessége 1981 óta csökken. Az éves csökkenés jelenleg csaknem egy Hódmezővásárhely népességének megfelelő. Az ország tényleges népessége néhány éven belül 9 millió alá csökken. A lakosság egyre nagyobb hányadát teszi ki beillesztkedésében nem támogatott cigány népesség – no meg a pénzért beengedett kínai migránsok.

A csonka határon túlról érkező magyarság nélkül, már aligha beszélhetnénk magyar egészségügyről. De ez a magyar forrás is elapadóban van. Ma már az Erdélyt elhagyó magyarok is átmennek rajtunk. Ha ez így halad tovább, akkor mondhatnám, hogy Magyarország egy kerítéssel körbevett kiüresedett és elöregedő területté válik. A nagyszülők Skype-on át tartják a kapcsolatot unokáikkal. De a világviszonylatban zajló népességrobbanás nem hagy lakatlanul egy kiürült országot. S akkor a kerítésen át jönnek majd be a migránsok.

Ugyan hová vezet ez az út, ha nem egy újabb nemzeti tragédia irányába, amely már a megmaradt csonka országot fenyegeti.

Száz szónak is egy a vége, a mi fő gondunk nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás. Egy vonzó és demokratikus jogállamot kívánunk. Ahol van sajtószabadság, van piacgazdaság, de nincs korrupció. Haza kell csábítani a fiatalokat. Nem elég, hogy fogyunk, hanem a kormánypárt és az ellenzéki pártok között szított gyűlölet is megosztja és meggyengíti a magyarságot. Mi civilek attól félünk, hogy egy legyengült ország már képtelen lesz támogatni a határon kívüli magyarságot, ellenkezőleg, mi fogunk támogatásra szorulni.

Ahogy egy régi családi Bibliában fennmaradt vers figyelmeztet:

Nemzeti gyász eggyé forraszt,
Szétválaszt a jólét,
Oh magyar! Mért nem tudsz
Sírni, vigadni együtt!

Tisztelettel Bikfic Jankó, avagy dr. Márki-Zay János, aki aggódik az összmagyarságért, valamint három gyerekéért és tizennégy unokájáért.

Hajrá székelyek, hajrá magyarok!

Tisztelettel kérem, hogy fenyegető tartalma miatt vegyék le a videót
Válaszolok
Zoltán válasza: Gabriel Logan bejegyzésére 2018-03-26 15:00:43
Anyád!
Válaszolok
Istvan válasza: Bartha bejegyzésére 2018-03-25 09:36:15
Tisztelt Bartha!A felháborodása jogos,és minden szavával egyetértek...a gond csak az,hogy Ön,akárcsak (majdnem)én is,beleestem ennek az egyénnek a csapdájába...ugyanis a internet televan arc és név nélküli emberekkel,akik,Uram,bocsáss meg,MAGYAROKNAK gondolják magukat....mert milyen magyar az,akinek a Székelyfőld nem létezik,vagy a székelyek,ahogyan"Bikfic"fogalmazott,románok?!?Vagy milyen ember(?!?)az,aki nem meri vállalni nevét,hanem kitalált becenév alatt fut az interneten,és így próbálja osztani azt a sok észt,ami majdnem szétveti a fejét....simán át kell siklani az ilyen semmi emberek véleményén és beirásain....tudom nehéz,ahogyan nálunkfelé mondják,-Na,ettől nyílik ki az ember zsebében a bicska...De mi semmit sem tehetünk az ilyen egyedekkel szemben...tesszük azt,amit már ezer éve...dolgozunk és reménykedünk....reménykedünk abban,hogy lessz majd elég ész,erő és akarat...a többi,tisztelt Uram,mese habbal....
Válaszolok
Bartha 2018-03-25 06:51:14
Gabril Logannak válaszolnék,annak a baromnak és számtalan hasonmásának!
Mi erdélyiek csak élünk a kettős állampolgárok törvényes jogainkkal,úgymint számtalan kivándorló akik az egész világ diaszpóráiban élnek!
Bárki aki kettős állampolgár az szavazhat a másik országra személyesen vagy online ,a gyengébbekért (interneten)!,persze ha a másik ország jogot szavazott rá.
Sok erdélyi kivándorolt honfitársam sem tudja,hogy ők is szavazhatnának a romániai választáson,na persze ha kiválltanák az itteni hatóságoknál a lak ímnélküli kettősállampolgár-személyi igazolványukat.Ezt is csak a gyengébbek kedvéért írom,akik csak hőbörögnek és nem olvasnak,nem dokumentálódnak!
Ezt terjezd te magyar ellenes barom!
Neved után ítélve nem is vagy magyar!!!
Válaszolok
Gabriel Logan 2018-03-24 21:58:11
Kedves Székelyek.Legyenek szivesek a saját otthonukban,és a saját politikájukat kommentelni.Székelyföl Romániában van.
Válaszolok
Székely 2018-03-24 21:03:53
Imádlak testvérem( nem vagyok buzi) Király vagy!!!!!!!!
Válaszolok
Jozsef válasza: Jozsef bejegyzésére 2018-03-24 20:38:27
futo senki
Válaszolok
Jozsef válasza: Papirius Cursor bejegyzésére 2018-03-24 18:58:26
Nem,nem hiszi! Felsobbsegtudatos? Ostobasag amit mondasz! Magyarul beszel,suket(fajd)vagy! Nem csucsmagyar,hanem igaz szekely,ezerszer masabb magyar mint te!
Válaszolok
Emilia válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2018-03-24 17:46:08
Kedves Hát , így van ez !

Az utolsó sorai valóban találóak !
Én is ismerem , de más formában !
Ez egy Aforizma .
Soha ne vitatkozz idiótákkal , mert lesüllyedsz az ő szintjükre
és legyőznek a rutinjukkal . / Mark Twain . /
Üdv : E M .
Válaszolok
Emilia 2018-03-24 17:02:14
Drága Magyar Testvérünk Bikfic !

Nagyon tetszett a riportod !
Egy CSODÁLATOS MAGYAR TESTVÉR VAGY !
Minden szavad ARANYAT ÉR !
Én ismerem a TRIANONI ESEMÉNYEKET , UGYANÚGY , MINT TE KIS CSODALÉNY .
Csonka magyar ország nem ország , egész magyar ország mennyország !
Viszont az is csodálatos , amit két egyetemi professzor leírt a könyveiben Trianonról !
A Dr . Drábik János , Dr . Raffay Ernő . Érdemes bele olvasni ! Az interneten megtalálható !
A Trianoni diktatúra nem járt le , mert már nem is érvényes !
Viszont már folyamatban van a visszaszerzésének a pere a Nemzetközi Bíróságon .

Kedves Bikfic !
Ha rá találsz a soraimra , kérlek jelentkezz !
Nagy örömöt szereznél vele !
Email címem : emilia.matray@hotmail.com

Emberbaráti szeretettel ölel és üdvözöl : Emília / Debrecenből . /
Válaszolok
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?