Blogolj!

Gyurcsány Ferenc halálos ölelése


Ez olyan szép! Minden rá van írva Kunhalmi Ágnes arcára, no és persze Gyurcsány Ferencére is.

Tegnap este óta dobálja fel a Facebook a képet arról, hogy Kunhalmi Ágnes rajongásig szereti Gyurcsány Ferencet. Ez az MSZP és a DK igazi összefogása, de több van ebben a képben, mint egyszerű csodálat. Nem, ez nem a szerelem jelképe, mert ugye az érdek nélküli és nem mindenkinek adatik meg, hogy tudja milyen csodás is ez az érzés. 

Ez valami más. 

A képről látszik a szerepek leosztása. Gyurcsány magáhozöleli az érte rajongó Kunhalmit – mert a szocialistán látszik a csodálat, a rajongás. Ennyi. Mindent a nemzeti elkúró akar irányítani, nemcsak a saját pártját, hanem az összes ellenzékit, az MSZP-től, az LMP-n át egészen a Jobbikig. Hogy erre csak a szocialisták a vevők az más kérdés. Annak a pártnak az egyik vezéregyénisége bújik Gyurcsányhoz, amely pártból a legnagyobb magyar hazug néhány évvel ezelőtt nagy csinadrattálav kivonult, vagyis elhagyta és elárulta a szocialistákat. Elhagyta, de el nem engedte. Vezetni, irányítani akarja és kétségünk nem lehet felőle, egészen addig, ameddig az MSZP ki nem hullik a parlamentből. 

Gyurcsány ölel ugyan, de az MSZP-t semmiképpen sem jószándékkal szeretgeti. Kicsit talán zavarja is, hiszen nem nagyon megy ez az összefogósdi. Márpedig, ha nem sikerül, akkor az lenne a legjobb a DK elnökének, ha csak az ő pártja lenne a baloldali térben. Ennek megfelelően működik is, hiszen hülyére vette korábban Botka Lászlót és most ő az a farok, amelyik csóválja Karácsony Gergelyt, akit egy pillanat alatt bele tud ugrasztani egy ígérgetési versenybe. 

És közben öleli a pártot. Halálos ölelés lesz ez. 

3
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/49938/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-03-16 13:21:10
Azért van annak valami diszkrét bája, hogy a szemkilövető, notórius hazudozó, a hazáját k....va országnak tituláló gazember, aki ráadásul évekkel ezelőtt saját maga verte szét az MSZ(M)P-t, most önfeledten ölelgeti azt a Kunhalmi Ágnest, aki azon a bizonyos sajtótájékoztatón, hosszú perceken keresztül, holtrészegen megszólalni nem, hanem csak röhögni volt képes.
Igaza van a legjobb barátomnak:
ITT - különösen az úgynevezett "baloldalon", beleértve a Jobbikot is - MÁR MINDENKI KOMPLETT HÜLYÉVÉ LÉPETT ELŐ !!!!
Válaszolok
László Zoltán Zentai 2018-03-16 09:29:57
A hatalom hatalmasa! A reggel, este, meg délben (i)gazságokat mondó ember, akit az sem zavart, hogy csak úgy csináltak, mintha kormányoztak volna. Keblére öleli a nyelvvizsga nélkül diplomás fekete démont. Ágnes asszonyt, aki soha sem fogja kimosnia szennyesét a patakban! Gyönyörű frigy, már csak a lakodalmas menet hiányzik a képről!
Válaszolok
librikus 2018-03-16 08:33:41
Már hogy ne szeretnék, rajonganának az elnöki hivatalért.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?