Blogolj!

A volt aljegyző: "Márki-Zay Péter engedje el a démonjait"

Nem megy ez… Egyre inkább úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter nem tudja milyen rendezvényen van, vagy legalábbis azt, hogy a polgármesteri feladatából miknek is kellene következnie.

Dr. Végh Ibolya (balra) bűne az volt, hogy helyesbítette a polgármester állítását? (Fotó: promenad.hu)

Az ellenzéktől való függőségét, hangoztatott függetlenséggel eltakarni akaró hódmezővásárhelyi polgármester lényegében nem is tölt csak lő. A városnak nincs fő- és aljegyzője, mert mindkettejüktől elköszönt. Hogy mennyire nincs fogalma a politikusi taktikáról – másként, mennyire ész nélkül fejezi le a hivatalt – mutatja, hogy napok alatt fejezte le a hivatalt. Ha lenne egy kis sütnivalója, mint mondjuk néhány karizmatikus városvezetőnek, akkor ezekkel a lépésekkel várt volna április 9-ig, de neki a választás után is a kampány folytatása a legfontosabb. 

Szóval a szó közigazgatási és emberi értelmében is fejetlenséget hozott Csongrád megye egyik legnyugodtabb városába az új polgármester és az indulatok egy jó darabig nem csillapodnak majd, mert dr. Végh Ibolya, leváltott aljegyző most egy Facebook posztban vágott vissza. A hivatalból kiebrudalt szakember korábban a Vásárhely24-nek beszélt arról, hogy miként is folyik az ügymenet a városházán és hogy távolította őt el a polgármester. Több sem kellett Márki-Zaynak, szaladt is gyorsan a HírTV-be és Kálmán Olga heti rendes audenciáján ki is panaszkodta magát, s közben hazugnak nevezte dr. Végh Ibolyát. 

Állításaimat továbbra is fenntartom, annál is inkább, hogy azok nagy részét időközben Márki-Zay úr már nagy nyilvánosság előtt elismerte:
- Nem volt hazugság a diktafonos lehallgatás
- Nem volt hazugság, hogy Szeged szocialista polgármestere ügyvédeket és köztisztviselőket küldött a Hivatalba, hogy szerződéseket ellenőrizzenek.
- Nem volt hazugság, hogy 53 köztisztviselő bére csökken március 1-től, sőt többüké január 1-től, mert bár a munkáltatói jogokat gyakorló jegyző azt aláírta, és a költségvetésben is rendelkezésre áll a fedezet, hiába kérte Márki-Zay urat, ő nem volt hajlandó azt aláírni. Teljességgel valótlan az az állítás, hogy megemelte az illetmény alapot, hiszen annak mértékét a Közgyűlés határozza meg, a költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletében. Mivel ez nem volt sem a Díszközgyűlés, sem az azt követő rendkívüli közgyűlés napirendjén. Azóta Közgyűlést nem tartottak, tehát az illetmény alap nem változott!

Írja mindezt a leváltott aljegyző a Facebook oldalán, nyilvános bejegyzésben. 

Elszabadult a vásárhelyi hajóágyú

Márki-Zay Péter minden várakozást felülmúlóan kezdte meg polgármesteri tevékenységét. Emlékezhetünk arra, hogy annak idején, még a kampány elején, a Jobbik által felkarolt és az MSZP által megtámogatott jelölt azzal kezdte, hogy őt az indulásának bejelentése után kirúgták a munkahelyéről. Kapcsolatot sugallt a két esemény között.

Kellemetlen. Meg az is, hogy dr. Végh Ibolya felhívta a figyelmet rá: bár Márki-Zay Péter elvileg ugye közgazdász, de egy pillanat alatt el tud veszni a számok, amúgy nem túl sűrű erdejében. 

A város eladósodottságáról szóló helyreigazításomat továbbra is fenntartom. Egy 23 milliárdos költségvetésben évi 390 millió forint értékű részletfizetési kötelezettség nem eladósodás. Máki-Zay úr valahol már azt nyilatkozta, hogy a polgármesteri tisztség átvételekor lett számára világos, hogy a városnak hitel tartozása is van. Számomra pedig az nem világos hogy egy közgazdász diplomát szerez úgy, hogy nem tud különbséget tenni hitel és fel nem használt, de rendelkezésre álló hitelkeret között. Arról kapott ugyanis tájékoztatás, hogy 1 milliárd Ft összegű a Város folyószámla hitel kerete, aminek a teljes összege rendelkezésre áll, mert a likviditás nem tette szükségessé egyetlen forint igénybe vételét sem.

Emellett ír még az egykor aljegyző arról is, hogy a hivatalban, az összaparátusi értekezleten már ordibáltak egymással a munkatársak, akik eddig amúgy nem voltak rossz viszonyban – de a feszültség ki tudja hozni ezt is az emberekből. Aztán azt is állította (a bejegyzés szerint hazudta) a polgármester, hogy dr. Végh Ibolya tanácsadókkal kötött szerződést. 

Ebből mindössze annyi igaz, hogy engem bízott meg az előkészítéssel. Az a rossz hírem, hogy azokat a szerződéseket az kötötte, aki aláírta. Engem egyetlen megállapodás aláírására akart rávenni, amelyben Szeged egyik jogásza, Varga Ildikó kirendelésre kerülne Hódmezővásárhelyre úgy, hogy a teljes munkabérét cafeteriáját és munkaruha juttatását átvállaljuk. Ezt határozottan visszautasítottam én is majd Főjegyző Asszony is. Varga Ildikó azóta úgy ad tanácsot Vásárhelyen, hogy Szeged fizeti. Aki egyébként látni szeretné ezeket a szerződéseket, közérdekű adat igénylésben kikérheti.

Ez is kellemetlen egy dolog. Eleve: Szegedről átvezényelni valakit Hódmezővásárhelyre észt osztani borzalmas ötlet. A két település viszonyát egy városi legenda mutatja meg leginkább, amely szerint amikor épült a vásárhelyi városháza, akkor a helyiek közadakozást szerveztek, hogy az épület tornya magasabb legyen, mint a szegedi önkormányzaté. Ha igaz a történet, ha nem, ebben benne van, hogy mennyire örülnek egy, a szomszédból jött észtosztónak. 

Persze, akinek Botka László a legfőbb szövetségese – amúgy függetlenül, kiábrándult fideszesként futott a szomszéd szoknyája mellé –, attól nagy csodát nem várhatunk. 

Legyen vége ennek a Don Quijote harcnak, ne lásson polgármesterünk ellenséget a város lakóiban. Én a továbbiakban kérni szeretném Márki-Zay urat, engedje el a démonait, higgadjon le és kezdje meg város építő áldásos munkáját. A város többsége döntött a polgármester személyéről: Botka Lászlót választotta. Mi valóban jobboldali és konzervatív gondolkodásúak természetesen meghajlunk a döntés előtt.

Érdekes ügyek ezek. Márki-Zay Péter győzelmének jogosságához számszakilag nem férhet kétség. Hogy aztán az a bő 13 ezer ember, aki őt támogatta megtenné-e ugyanezt most vasárnap is, az egyre inkább kérdéses. 

4
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/49748/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
Nóri 2018-03-21 21:32:27
Rettentően fájdalmas ez a seb még mindig a fidesz szavazóknak, nehezen gyógyul! Nehéz feldolgozni, megemészteni, de tudomásul kell venni, hogy vége a diktatórikus, korrupt irányításnak. Elege van az embereknek a lopásokból, a megfélemlítésekből, az uszításból, a folytonos harcból a semmivel szemben! Nyugodtan, békében, szeretetben akarunk élni itt Magyarországon! A gyerekeinket elüldözték külföldre, mivel elvették a jövőjüket, jövőképüket! Elég a mocskolódásból és a mocskos dolgokból amit a magyarországon élőkkel tesz ez a pökhendi, urizáló, a vérünkön gazdagodó, végtelen primitív, pofátlan tolvaj banda! ELÉG VOLT!
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-03-12 15:20:19
Márkikám !
Egyem meg a vacsorádat, nem hallottad még azt az ősrégi mondást ?! (Pedig illene minél előbb megtanulni !!!!)
"Egyáltalán nem mindegy, hogy a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik !"
Egyre izgalmasabb a különös vonzódása ennek a szélhámosnak, a másik szélhámoshoz !!!!
Két bolond egy pár !!!
Válaszolok
Ernest 2018-03-12 10:30:01
Bárkit, akinek "biztonságos terekre" (safe space) van szüksége mások véleménye elől, azt terápiára kellene küldeni. Bizony Márkátlan Zay!
Válaszolok
Emőke 2018-03-12 06:37:44
Gyalázatos, hogy ez a félkegyelmű mit művel, pedig csak egy rövid idő ( nincs egy hónap sem) telt el ennek a tepsiszájunak a szinrelépésétől!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?