hirdetés
Blogolj!

Márki-Zay és a víznek árja


Véget ért a konspiráció. A látszatfüggetlenség köpenyéből előbújt a Jobbik pártigazgatója és a szocialista Botka László.

Felnéznek egymásra. Fotó: delmagyar.hu

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely frissen pajzsra emelt polgármestere két nap alatt leleplezte magát. A kampányában végig azt hangoztatta, hogy nem kötődik pártokhoz, s megrendíthetetlen értétrenddel bíró független bozótharcos, ám a győzelmi mámorban – (pártos) pártfogóival együtt – villámgyorsan félredobta a konspirációt.

Márki-Zay Péter megcsodálta Botka Lászlót

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Amikor valaki elnyer egy pozíciót, akkor korántsem mindegy, hogy mik az első lépései. Így van ez akkor is, ha az ember véletlenül, illetve a választók akaratából polgármester lesz. Márki-Zay Péter Hódmezővásár megválasztott városvezetője is letette most a sarokkövet. Az első útja Szegedre vezetett és Botka László, polgármesterrel, az MSZP bukott listavezetőjével smúzolt egy sort.

Büszkén és örömittasan jelentette be, hogy – aki még nem tudná –

őt bizony a Jobbik kérte fel jelöltnek.

Legújabb interjújában már egyenesen demokratikus pártnak minősíti a Jobbikot, mely amúgy országos pártigazgatója, Szabó Gábor helyszíni irányításával és a hírek szerint több mint kétszáz aktivistájának Vásárhelyre telepítésével, no meg házról házra csöngetéssel nyúlt a materialista keresztény jelölt hóna alá. A városházát elfoglaló közéleti újonc emellett nyilvánosan parolázott és szövetséget kötött azzal a szegedi szoci Botka Lászlóval, akinek – úgy tűnik – immár nem „büdös” a korábban szétantiszemitázott, agyonnácizott Vona-párt.

Hiába, változnak az idők: Botka teljesíti be a jobbikos néppártosodást.

Az a vörös pártmezőbe beleszületett megélhetési politikus, aki személyében testesíti meg az MSZP nemzetromboló, ateista elmúlt huszonnégy évét, illetve a helyi szinten tökéletesre csiszolt kézi vezérlést és parancsuralmat. Amúgy városfejlesztésben a „beton és cirkusz” víziójáig jutott (via Népszabadság, R.I.P). Végül, de nem utolsósorban világéletében – legalábbis egészen Márki-Zay győzelméig – lekicsinylően szólt a szomszédos megyei jogú városról, Hódmezővásárhelyről. Hab a tortán, hogy a Jobbik-hadtest mellett Botka és brigádja is folyamatosan tanácsokkal és segítséggel, minden földi jóval látta el kampánya során a „független” demokráciaharcos korrupciókergetőt.

Valószínűleg arról még nem beszélgettek – hogy csak egy példát említsünk –, hogy kézen-közön miként is tűnt el a napfényváros Bermuda-háromszögében pár száz gallyra vágott Szeviép-alvállalkozó cég csekélyke tízmilliárdja.

Vagy ha igen, azt bölcsen a hallgatás közvilágított homálya mögé rejtik.

Nyilván nem mentesíti a polgári pártok által az utóbbi években elkövetett politika vagy kommunikációs baklövéseket, de a lóvá tett hódmezővásárhelyiek ebben az összefüggésrendszerben valóban egy álruhás árpádsávos szocialista mellé húzták vasárnap az ikszet.

Márki-Zay Péteren óriási a nyomás. Miközben a fél város azt lesi, jobbikos vagy szoci alpolgármestert ültet-e maga mellé miként fog hozzá a világ megváltásához, a szivárvány mindenféle színében pompázó politikai haszonleső hada tartja körülötte a markát. Az ígéretekkel és az elvárásokkal talán már be is telt a híressé vált füzete, hisz sok az eszkimó, kevés a politikai tőke fóka.

Szóval fel kell kötnie a gatyát, mert végül is alul a víznek árja...

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/49227/pics/lead_800x600.jpg
Botka László,Hódmezővásárhely,Jobbik,Márki-Zay Péter,MSZP,polgármester,Szeged,választás,választás 2018
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Emőke 2018-02-28 11:28:25
Ki előtt nem tiszta, hogy aki függetlennek "vallja" magát az tényleg az? Ezt ki és miért hiszi el akármelyikükről. Addig független, amig meg nem szavazzák, aztán kiderül, kinek a küldöttje! Ennél a zayosnál meg tudni lehetett, mit fog lépni. Az a mocskos fellépés a kampányban..... Akasztás és egyebek........
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?