Blogolj!

Parlamentbe menne a sittes és a luxusprosti


Ez tényleg elképesztő: a hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett adócsalás miatt éppen előzetesben üldögélő Czeglédy Csaba összeszedte az 500 ajánlást, így képviselő-jelölt lehet.

Erre tényleg csak azt lehet mondani, hogy az agyam eldobom! A hgv.hu információi szerint egyenesen 721-en gondolták úgy, hogy a sitten üldögélő egykori szocialistát szeretnék látni a parlamentben. A függetlenként induló jelöltet egyelőre nem vették még nyilvántartásba az illetékesek – jelenleg ugye egy egészen más nyilvántartásban szerepel –, de ha ez megtörténik, akkor április 8-án ott lehet a neve a szavazólapon. 

Kérdés, hogy hol lesz addig maga a gyanúsított.

Mert, ha valaki képviselő-jelölt lesz, akkor a jogszabályok alapján azonnal mentelmi jogot is kap,

aminek felfüggesztését a bíróság kérheti a Nemzeti Választási Bizottságtól. Vagyis megeshet, hogy Czeglédyt kiengedik, majd ha az NBV úgy dönt akkor visszaviszik. 

Czeglédy álma: rabosított képviselő lenni

Azt mondja Dosztojevszkij, hogy „Egy társadalom civilizáltságának mértékét a rabokon lehet lemérni." Nos, a Czeglédy-ügyre gondolva ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, keresni se lehetne civilizáltabb társadalmat a magyarnál. Éppen a friss hírek között látott napvilágot, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba ügyvéd ellen már kilenc iskolaszövetkezet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás.

Kutyakomédia…

Mert, ha ideiglenesen, vagy végleg szabadlábra helyezik az ügyvédet, akkor akár az országot is elhagyhatja, vagyis leléphet egy olyan helyre, ahonnan nagyon nehéz lesz visszahozni. 

Tényleg megőrült ez a világ. Még mondják azt, hogy nálunk nincs demokrácia, hogy nem függetlenek a szervezetek. Már hogyne lennének azok, hiszen minden realitásnak teljesen ellentmond, hogy valaki az előzetesből a parlamentbe kerüljön, márpedig ez akár meg is történhet. 

Akár Kelemen Annával is, aki meg a felnőttfilmek és a felnőttek világából, egy idióta Facebook megosztásnak, illetve 5000 lájknak köszönhetően kerülhet fel a szavazólapra.

Mellbedobással vetette be magát a kampányba Kelemen Anna

Úgy tűnik, hogy követője akad Cicciolinanak... mármint nem a felnőttfilmes szereplésekben, mert azon a területen már rég sikerült utolérni, és talán még túlszárnyalnia is a talján földre szakadt Staller Ilonát cikkünk főszereplőjének. Az 1980-ban született Kelemen Anna, egy „sztárlexikon" szerint „foglalkozását tekintve valóságshow-szereplő, modell, egykori Playmate és kezdő énekesnő".

A guminőre jelentősen hasonlító, vagy ha úgy tetszik elszabott Barbie baba kinézetű illető – a nőkkel nem venném egy kalap alá… – megkapta a remélt rajongást, jöhet az aláírások gyűjtése. 

Egy dologot kellene leszögezni: a választás nem vicc. Ez nem lehet humor tárgya, de a "szökés" előkészítése sem. Ebben a fene nagy demokráciában minden hülyének és bűnözőnek lehetősége van arra, hogy képviselő-jelölt legyen. Elképesztő, de egy kicsit felháborító is. 

Mondjuk azért az egy igen szép sor lenne az országgyűlésben, amelyben Kelemen Anna, Czeglédy Csaba és mondjuk Zuschlag János üldögél. Lenne még ötlet, hogy ki üljön melléjük. 

2
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/48922/pics/lead_800x600.jpg
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Éva 2018-02-25 17:33:11
Gyakran emlegetik, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Czeglédy esetében ez nem állja meg a helyét. Bizonyítottan nem fizette ki az általa közvetített diákok, nyugdíjasok bérét, tehát sikkasztó, csaló. Ezek tények. Ennek alapján nem indulhat a választásokon. A többi bűnét még bizonyítani kell az eljárás során.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-02-22 12:46:21
Ha már elkezdte ez a szélhámos - korábban már jogerősen el is ítélt - Czeglédy ezt a kutyakomédiát, akkor "induljon el" az agyunk nekünk is:
Az támogatandó ötlet lehet, hogy adott esetben a "csurmában" hivatalosan is helyet cserélne a csalással gyanúsított, képviselő-jelöltté előlépett Czeglédy, meg az ügyvédje?!
Na, szocikáim, legalább addig, amíg lezajlanak a választások !!!!
Szerintem ez is van olyan elegáns, szép megoldás, mint az, amit kitalált ez a minden hájjal megkent "vályogász", meg a haverja.
Azért én még mindig bízom benne, hogy a Nemzeti Választási Bizottság és az illetékes bíróság megőrzi a józan eszét, és elzavarják mindkettőt a francba, az ötletükkel együtt.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?