Blogolj!

Antall Józsefnek képzeli magát Szél Bernadett


Már a kezében érzi a kormányzat rúdját. Lazán és nőiesen 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Az LMP is beszállt az év- és az országértékelők sorába, és ha már így tett, a kizöldültek női hölgy miniszterelnök-jelöltje a párbeszéd jegyében jól bele is szállt mindenkibe. A kormányfői erények helyett új frizurát csillantó Szél Bernadett többek között azt harsogta, az LMP-nek elege van mind a kormányzati, mind az ellenzéki térfélen zajló teszetoszaságból.

Több meghökkentő állítással is igyekezett felhívni magára a figyelmet az egyre jobban werberizálódó magyar vaslady. Finoman odaverte, hogy ha a fideszes „kormány elveszíti a bizalmat, tagjaira nem az ellenzéki lét vár, hanem a börtön” (várjuk TGM azonnali elhatárolódását!), de még ezt is tudta fokozni, amennyiben kerítésbontó kisiparosból dolgos drótértékesítővé vedlett át. Az talált ugyanis kiszaladni az ajkai között, hogy Orbán Viktor „csak akkor tudja Magyarországon tartani az embereket, ha a nyugati határra is kerítést épít”.

Jól van, na, bár kerítésből sosem elég, le lehet nyugodni, az LMP nagyasszonya ismeri a receptet.

Megforgatja a fakanalat, és már közli is a megoldást: Szél. Ilyen egyszerűen. A gyógyír a gondokra.

Merthogy ő máris a kezében érzi a kormányzat rúdját, sőt, egyenesen Antall Józsefnek képzeli magát, és

„15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, de nemcsak a határon túli millióké, hanem az országot elhagyó százezreké is”.

Bár a Századvég a napokban történelmi rekordot mért az LMP-nek (a Jobbikkal holtversenyben 8 százalékra kerekítette őket a teljes népesség körében), azért nem eszik olyan forrón a kását. Mellőzve a kormánypártok sablonkommunikációját e helyütt nem boncolgatnánk, kinek a zsebében van Szél Bernadett, ezzel együtt pártjának április 8-áig bizonyítani kell, hogy megáll a saját lábán. Ezt pedig csakis úgy teheti meg, ha

az egyre szivárványosabb politikai térben mellőzi a hitvány hatalomtechnikai összefekvéseket.

A csábítás erős, a ballibsi trükköknek se szeri, se száma. A minap a „nullás” focibíró-elemző, Böcskei Balázs is beállt a sorba, midőn „progresszív szociáldemokrata” IDEA Intézetének égisze alatt fújta meg a sípot. Megüzente, parlamenti küszöbön csúszkál az LMP (kukába veled, Századvég!), mely nem hiheti komolyan, hogy „politikai tőkét építhet az együtt nem működésből”. A hírhedt kártyaosztó nem nagyon csinált titkot belőle, szíve szerint úgy énekelne altatódalt Orbán Viktornak, hogy a snájdig Karácsony Gergely kispárnájára hajtja Szél Bernadett buksiját.

Hős amazonunk egyelőre ellenáll. Azt felelte, átlát a szitán, ellenáll a trükkös ellenzéki támadásoknak, hiszen a partizánakciók lényege, hogy a bukottak őket is a közös karanténba rántsák.

Az ígéret persze még nem bizonyíték.

A szavak gyorsan szállnak a szélben. Hamarosan kiderül, hogy az LMP a jövő vezérszerepének bűvöletében legalább tényleg

megkísérli-e maga alá gyűrni a ballibsi bandatagokat, vagy Szél Bernadett sem több egy politikai percembernél, aki pártját ritkítja.

6
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/48738/pics/lead_800x600.jpg
baloldal,Karácsony Gergely,lmp,összefogás,Ron Werber,szél bernadett,választás,választás 2018

Hozzászólások

A bejegyzésre 6 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-03-18 18:16:34
Hozzáértők szerint alapvetően nem az a világ legnagyobb problémája, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy valaki már jó régen nyitva hagyta az ajtaját.
Válaszolok
Marika 2018-02-18 17:42:03
Szerintem inkább elkeseriti az embert hogy a hatalomra vágyás milyen embereket teremt Csak a saját érdeküket nézik, amiért a parlamentbe kúldték azt a munkát a fidesz -kdmp képviselékön kívül senki nem teljesíti én csak azt nem értem milyen alapon kapnak pénzt az el nem végzett munka után. A dolgozók pénzén élősködnek a szájukat meg luggal kéne kimosni hogy tisztességesen beszéljenek ha a nyilvánosság elé állnak még akkor is ha hülyeséget beszélnek mert semmihez nem értenek de azt jól csinálják
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-02-18 16:35:12
Önmagában már az is egy rossz vicc, hogy ez a buta nő miniszterelnök-jelöltnek nevezi magát.
Egyébiránt senkinek ne legyen semmiféle kétsége, ez az LMP - meg a vezetői is - ugyanolyan kommunisták, mint a többiek (MSZP, DK, Momentum, Együtt vagy mégsem együtt?!, Párbeszéd, de kivel?!, meg persze az un. Jobbik), csak éppen másképp nevezték el a saját pártjukat.
Isten óvja kis hazánkat ezektől a szélhámosoktól.
Válaszolok
györgy 2018-02-18 14:16:30
Az LMP, főleg pedig Szél Bernadett átvette a Jobbik korábbi radikális retorikáját, innen származik a közvéleménykutatás által mért szavazói többlet. Azaz Vona Gábor növelte meg Szél Bernadett támogtását. Ettől aztán még a korábbinál is jobban túlteng az önbizalma Széllelbélelt Kisasszonynak.
Válaszolok
Emőke 2018-02-18 10:21:33
Mondom én, ez a némber is csak mondja, mondja a baromságait, amig csak kinyílik az OPNI ajtaja!! Bár úgy lenne már! Sok lakója lenne már most! Lehet, máris bővíteni kellene!
Válaszolok
Suarez jr. 2018-02-18 09:39:29
Először is, azt hiszem ez a lotyó nem százas, hiszen egyre jobban el lehet tőle riadni, holott azt gondolja magáról, hogy micsoda bombázó ! Elég ha csak a száját kinyitja és máris visszariadnak Tőle az emberek, nem kérnek belőle, mert agresszív, cinikus, hablatyoló, alulképzett, abszolut tájékozatlan vagyis nagyon buta ! Én évek óta figyelem a Parlament munkáját és megállapítottam, hogy semmihez nem ért, nincsen tisztában semmivel, műveletlen és állandóan röhejesen hazudik !! Csak hőbörög, hőzöng, handa - bandázik, több nincsen benne , de hát a múltja ?? Honnan is hozhatott volna valamit is ?? És még azt is elhiszi, hogy komolyan miniszterelnöki jelölt !! Hatalmas nagy csinn - bumm cirkuszi bohócság lenne , ha egyszer Ő min.eln. lenne !!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?