Blogolj!

Márki-Zay házhoz ment az újabb hatalmas fülesért

Az ellenzéki média legújabb hőse alaposan beleszaladt a késbe. Világossá vált, a hódmezővásárhelyiek biztonságával szórakozik, amikor üldözési mániára emlékeztető tünetekkel ekézi a helyi térfigyelő kamerarendszert.

Brutális pofonba szaladt bele a magyar ellenzéki sajtó újdonsült kedvence, Hódmezővásárhely MSZP-s, jobbikos, DK-s, LMP-s, momentumos, pártoktól szigorúan „független” polgármesterjelöltje, Márki-Zay Péter. Tudják, az az önjelölt közszereplő (politikustanonc), aki napok óta azzal kürtöli tele az erre (rendkívül) fogékony és érzékeny balliberális plusz jobbikos médiát, hogy amint megálmodta, kiáll a fideszes jelölt ellen, azonnal térfigyelő kamerát kapott az utcájába, a háza elé (no meg kirúgták a munkahelyéről, vizsgálatot kapott a felesége cége, talán már a TEK, az ufók és a KGB megjelenését is vizionálja).

Nos, ez a Márki-Zay Péter nemcsak a tényeket gurítja laza mozdulattal a sarokba (ti.: egy hónapok óta tervezett, lebonyolított beruházás révén kerültek a környékre a „megfigyelő állomások”), de azzal mérgezi a honi közéletet, hogy aszondja: minek annyi térfigyelő kamera a városába (menjünk tovább: a városokba, a magyar utcákra), felesleges pénzszórás az egész, ezeknek a forrásoknak értelmesebb közösségi célokat kellene szolgálniuk.

Simán hülyézi a választókat az ellenzéki jelölt

Leiratkozhatsz, ha mégsem tetszik. Márki-Zay Péternek szoknia kell még a politikai közeget, mert egyelőre úgy viselkedik, mint az a bizonyos elefánt a porcelánok között. Tör és zúz. Most éppen néhány választópolgárt hülyézett le - vélhetően - minden gondolkodás nélkül. Mondjuk, ami nem megy, nem is kell eröltetni.

Az elképesztően túlszabott mellényű jelölt egy – kevéssé lényegtelen – szempontot felejtett el mérlegelni, amikor üldözési mániára emlékeztető tünetekkel vegyes Fidesz-gyűlöletében élére vasalt propagandaszövegeivel házal:

semmi sem lehet fontosabb, mint a vásárhelyi polgárok, mint a magyar emberek biztonsága, nyugalma!

Kiderült ugyanis – a vonatkozó mai sajtótájékoztatóról a promenad.hu helyi portál tudósított, – hogy hála a Márki-Zay által a pokolba kívánt, besározott, jelenleg 350 kamerából álló rendszernek az alföldi városban felére csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma. A 2016-os rendőrségi beszámoló alapján ráadásul nemcsak a bűncselekmények száma mérséklődött (közterületen elkövetett bűncselekmények 2010-ben: 564, 2016-ban: 243; lopások száma 2010-ben: 867, 2016-ban: 351), de a nyomozási eredmények is sokat javultak (közterületi bűncselekmények esetében 2010-ben: 54,79%, 2016-ban: 80,25%;). Azaz a napnál is világosabb, hogy a térfigyelő kamerarendszer a lehető leghatékonyabban támogatja az egyenruhások munkáját.

Még ha ez a politikailag már igencsak megvilágosodott polihisztor számára nehezen is lenyelhető béka.

Szóval Hódmezővásárhely a legbiztonságosabb magyar városok között szerepel, ami úgy tűnik, idegesíti a szivárványos – árpádsávos szocialista – (ön)jelöltet, aki

agyatlan megszólalásain keresztül éppen a helyi emberek nyugalmával és biztonságával szórakozik.

És még mielőtt Márki-Zay sci-fi írói erényeket csillogtatva szőné tovább elképesztőbbnél elképesztőbb összeesküvés-elméleteit, azt is szögezzük le e helyütt, hogy bár a kamerák kiépítését – a helyi lakosok biztonsága érdekében, sok esetben éppen az ő kérésükre! – önkormányzat finanszírozza, a felvételekbe csak és kizárólag a rendőrség tekinthet bele hivatalos ügyekben.

A kör tehát itt bezárult. Elvileg. Ha a vásárhelyi független összellenzéki nagy népi összeborulós üdvöskéje ismeri a Magyarországon is szállóigévé lett ősi dakota mondást: „Ha döglött lovon ülsz, szállj le róla!”, akkor éreznie kell: eljött az idő. Különben kénytelen lesz megtanulni, hogy

a döglött ló nemcsak harap, de nagyot is rúg vissza.

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/46994/pics/lead_800x600.jpg
biztonság,Hódmezővásárhely,Márki-Zay Péter,polgármester,rendőrség,térfigyelő kamera,választás

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Katalin 2018-01-10 02:05:26
Magányos így a nyeregben, mióta meghalt a ló. Ugye Zay?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?