Blogolj!

Simán hülyézi a választókat az ellenzéki jelölt

Kecskés István

Márki-Zay Péternek szoknia kell még a politikai közeget, mert egyelőre úgy viselkedik, mint az a bizonyos elefánt a porcelánok között.

Tör és zúz. Most éppen néhány választópolgárt hülyézett le – vélhetően – minden gondolkodás nélkül. Mondjuk, ami nem megy, nem is kell eröltetni. Szóval a démonokkal küzdő és az üldözési mániáját egyelőre nem kezeltető polgármester-jelölt, nem sokat szórakozott, simán lehülyézett néhány embert. Csak azért, mert nem egyezett a véleményük az övével.  

Amúgy Márki-Zay Péterről nem sokat tudunk. Azt is csak ő hangoztatja, hogy ő bizony hithű katolikus. Ezzel nagyon nem illik hencegni… Senki sem kíváncsi rá. Az ember vagy az, vagy nem, de ezzel telekürtölni a közéletet felesleges.

Viszont ha már behozta a "hülyék" jelzőt a vásárhelyi kampányba az ellenzékiek által felmagasztalt jelölt, akkor vissza is lehet dobni neki ezt a jelzőt. Az említett üldözési mánia – kirúgás a munkahelyről, stb. – közepette ugye arra ragadtatta magát Márki-Zay Péter, hogy a térfigyelő kamerák utcájába szerelését is a jelöltségének tulajdonítja. Az nem zavarta meg, hogy egy 2017. február 1-én kelt közbeszerzési kiírás már rendelkezik a Bercsényi utcába telepítendő eszközökről. Viszont most szintet lépett ebben az ügyben is. Három kérdést tett fel a Facebook oldalán: 

- valóban indokolt-e ennyi térfigyelő kamera ebben a városban?
- igaz-e, hogy a kamerák mellől ellopott kerékpár tolvajának előkerítésére a kamera nem használható?
- igaz-e, hogy a telepítést végző Kft. tulajdonosai Lázár János közeli rokonai?

Indokolt-e? A második kérdés a válasz! Legyen csak sok, amennyi lehet! A harmadik kérdésre pedig rém egyszerű a válasz. Nem igaz! Ugyanis a múlt hét csütörtökön azért maradt el a Kormányinfó, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő közösen telepítették a kamerákat. 

És akkor zárásként térjünk vissza a hülyézésre a Forrest Gump egyik klasszikus jelenetével: 

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/46958/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?