Blogolj!

Az kiabál, akinek a háza ég

Ragnar Volarus

Egész egyszerűen elképesztő amit a Jobbik, és a vele egyéjszakás kalandba(?) keveredő baloldal művel. Évekkel ezelőtt éppen ők voltak akik a pártfinanszírozási szabályokat szigorítani szerették volna. Ez megtörtént, de most visszanyal a fagyi. Ma pedig Vonáék a baloldal apraja-nagyjával közösen tüntettek. 

Kövér László: Gyomorforgató a balliberális értelmiség és a Jobbik összefekvése

A Jobbikból hiányzik a minimális pénzügyi szakértelem, az MSZP a 2010-es jelöltvásárral olyan mederbe lépett, hogy épeszű ember már nem vállalja velük a bukót, a balliberális értelmiség pedig elveszítette erkölcsi alapját, hogy antiszemitizmust kiáltson - véli az Országgyűlés elnöke. Kövér Lászlóval tiltott párttámogatásról, szivárványos összellenzéki összeborulásról, „soros disznós" Facebook-posztról és az Európa jövőjét meghatározó kvótaharcról is beszélgettünk.

A Jobbik most az próbálja minél hangosabban tudtára adni mindenkinek, hogy szerintük ismét hazudik és csúsztat a Fidesz "hazugsággyára", a pestisracok.hu, amely nyilvánosságra hozott két szerződést, amely a Jobbik és két gazdasági társaság között köttetett reklámberendezések adás-vételéről szól.

Az ellenzéki párt a hírre reagálva azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a Fidesz szándékosan csúsztatva összemosta az Állami Számvevőszék által kiszabott 662 millió forintos bírság tényét a kampánycélra vásárolt reklámberendezések megvételével. Az ÁSZ jelentéstervezete szerint a Jobbik 2017. I. félévi plakátbérlései miatt szabott ki bírságot, a most nyilvánosságra hozott szerződés pedig 2017. szeptember hóban köttetett.

Közölték továbbá, hogy a reklámberendezések adás-vételéről szóló szerződésben szereplő ár csak az eszközök, a "vas" megvételéről szól, ehhez még két másik szerződés is társult, az egyik azon földterületek bérletéről, amelyeken az eszközök állnak, a másik pedig a plakátok kiragasztásáról és a reklámberendezések karbantartásáról.

Hangsúlyozták, a cikkben kiszámolt árak "köszönőviszonyban sincsenek a valósággal", hiszen lényeges és igen jelentős költségelemeket tudatlanságból, vagy szándékosan nem számoltak bele.

Namost. Akkor valamit nem értek. Ugye a Jobbik az Állami Számvevőszék felé jelezheti észrevételeit, fellebbezhet, ám ezt december 21-ig, a 15 napos határidő leteltéig el kell juttassák a címzetthez. Ha mindez igaz, amit ők állítanak, akkor ezt csak szépen meg kéne írni, eljuttatni az ÁSZ-nek és kész. Talán ebbe kéne fektetni az energiát. De nem! Ők tüntetnek, ők parádéznak, ők fáklyás tüntetést szerveznek. Megint csak a kiabálás, a magyarázkodás, a másikra mutogatás. Sok hűhó semmiért. De legalább nem mondták le az egészet a rossz idő, az eső miatt. 

Volt pénteken egy másik fáklyás tüntetés, ezt a Fidelitas szervezte az üldözött keresztények melletti kiállás kifejezésére. Ennek az összejövetelnek volt értelme. 

A Fidelitas fáklyás megemlékezése - Fotó: MTI

Címkék: Jobbik
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/46024/pics/lead_800x600.jpg
Jobbik

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?