Blogolj!

Kunhalmi Ágnes sírt egyet a tévében – videó


Nagyon nagy a baj a baloldalon, úgy tűnik már csak a sírás marad.

Tulajdonképpen testhezálló kérdésről beszélgetett Kunhalmi Ágnes az ATV Start című műsorában, mert a beszélgetés a funkcionális analfabétizmusról szólt az elején, de aztán gyorsan szóba került az, hogy Horváth Imre fogta magát és kilépett az MSZP-ből. Ez volt az a pont, amikor Kunhalmi képviselőnél szinte eltört a mécses. 

Az ember ugye mondhatná, hogy nincs is szebb látvány egy pityergő szocialistánál, de ne üssük el a dolgot ezzel a poénnal. Már csak azért se, mert Kunhalmi Ágnes valahol mégiscsak nő és nem szép látvány egy könnyező asszony. A kérdés egészen összetett, mert az látszik ebből a momentumból, hogy a szocialista Titanic beteljesíti a sorsát, vagyis a jéghegynek ütközésen már túlvagyunk, a süllyedés már javában tart. Már csak az a kérdés, hogy kik élik túl ezt az eseménysort. 

Maradva a hajós példánál: Kunhalmi Ágnes minimum elsőtiszt, vagyis ő aztán semmiképpen sem sírhat azon, hogy az utódpárt ilyen helyzetbe került. Nem könnyezhetne, neki mentenie kellene a menthetőt, de képtelen rá. Szétesett az egész, innen már nincs kiút. A Gyurcsány-Vona duó felfalja az egészet szavazóstúl, párttagostúl, mindenestül. 

És gondoljunk bele abba, hogy ha így november végén könnyező szocialisták lepik el a médiát, akkor mi lesz majd jövő áprilisban. 

Ez: 

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/45240/pics/lead_800x600.png

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Szent 2017-11-26 22:20:34
Mindjárt elsiiiirom magam, én is, a nevetéstől ! Vagy ennyire gyászolja az ürüléket, amit maga húzott le ? :D Kevés buta nő van a parlamentben, kivétel ez a szutyok ! :D Francba, megint felmagasztaltam !
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?