Blogolj!

Budapestre vágyik egy román nacionalista


Jöjjön! Útlevél sem kell már. Nézzen szét, csodálkozzon, aztán húzzon szépen haza. Az a baiztos.

Alexandru Cumpanasu a Románia Modernizációjáért Koalíció (CNMR) vezetője a DC News nevű román hírportálnak adott interjút – egyáltalán minek kell megkérdezni bármiről is? – és olyanokat mondott, hogy az embernek kinyílik a bicska a zsebében égnek áll a haja. Például azt, hogy szerinte jövőre román-magyar konfliktus várható. 

Nem feltétlenül katonaiba, mert ez azt jelentené, hogy harmadjára is eljutunk Budapestig. Magyarországnak ma csak egy hangos bohóca és nulla hadserege van. De az biztos, hogy a hibrid háború már elkezdődött és a román államnak el kell döntenie, hogy megvédi magát. A politikai vezetőknek kötelességük eszeseknek és racionálisaknak lenniük és bár eddig meg tudtam érteni a Moszkva Magyarországot irányító ügynökeitől származó sértegetésekkel szembeni tétlenséget, a dolgok most teljesen másképp állnak. Magyarország – Románia viselkedésétől függetlenül – már eldöntötte, hogy konfliktusba kerül Romániával és mostantól kezdve a román államnak többé egyetlen megaláztatást sem szabad elviselnie.

Ökör…

Aztán még olyanokat mond, hogy a pártja bizony semmiféle sértést nem visel majd el a jövőben és szerinte december 1-én Románia "visszakapja majd a méltóságát minden románban".

Hadüzenet Romániából

Traian Basescu szerint Románia határa a Tiszánál van, de erre igazából nem szeretné emlékeztetni a magyar politikusokat. Ki akarja tiltani a magyar nagykövetet Bukarestből, a románt haza akarja hívni. Elmebeteg! Idióta! Barom! Európai politikusnak tartja magát, de úgy tűnik, hogy a Romániában zajló választási kampány elvette azt a kevés eszét is.

A párt meg is ünnepli majd annak az évfordulóját, hogy 1918-ban a románok fogták magukat és elvették Erdélyt Magyarországtól, ezzel az ottani magyarságot megfosztották az önrendelkezés jogától – talán emlékeznek, hogy volt egy miniszterelnöke hazánknak, egy Medgyessy Péter nevű, aki Budapesten koccintott az évfordulón az akkori román elnökkel, de ez most csak mellékszál. Már csak azért is, mert az új román barom, így folytatja: 

A CNMR megtartja a méltóság meneteléseit az „RMDSZ-es vezetők által irányított” térségekben, a következő egyszerű üzenettel: Mi, az egész országból érkezett románok nem adtuk fel ezeket a területeket és nem hagytuk magukra a Hargita, Kovászna és Maros megyei románokat. Ez egy békés lépés lesz, szélsőséges megnyilvánulások nélkül, a nemzeti ünnep megtartása ott, ahol ez általában gyásznap szokott lenni, ahogy azt Hunor már elmondta nekünk.

Szóval éppen gyászolunk otthon, bejön egy román a nappaliba és odacsinál az asztalra. 

Amúgy meg tiszta mázli, hogy a román szélsőségesek, mint például ez a megidézett ökör, egyáltalán nem szokták provokálni a magyarságot. 

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/45136/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Attila István 2017-11-23 11:29:11
Van akinek a maradék eszét is elveszi a hatalom mámorában való fűrdés! Meleg vízben volna célszerűbb!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?