Blogolj!

Pisti csodafegyvere: az euró


Kossuth Lajos-i magasságokban Ujhelyi István. Az ideiglenesen Brüsszelben állomásozó szegfűs huszár az euróval roppantaná meg Orbán rendszerét, ezért jól berágott Pogátsa tanácsadóra.

Amikor az ember azt hinné, hogy minden hülyeségnek van határa, akkor látogasson el Szegedre, és nézzen alaposan körül. Balra is, és jobbra is. Majd higgyen nyugodtan a szemének! (Nincs. Mármint határ.)

Szóval a kevésbé szende, annál inkább simlis szegedi szoci szabadcsapat megint nekilátott, hogy körömvágó ollóval feldarabolja a kerítést. Amennyire mulatságos, épp olyan szomorú és szánalmas is vörös bumburnyákjaink vergődése. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő a Mandinernek adott „zseniális” interjúban ezúttal azt próbálta meg bebizonyítani, hogy az euró magyarországi bevezetése nem közgazdasági kérdés. Hanem mi? Persze, hogy pusztán politikai, szóval a közgazdászok kvázi ne is „pofázzanak” bele.

Ujhelyi éppen ezért alaposan berágott Pogátsa „árnyék-pénzügyminiszter” Zoltánra, Botka László bukott miniszterelnök-jelölt egykori balkezére. „Radikális európai demokrata” Istvánunk sutba dobná a szakmát, a szakmaiságot és a szakértelmet, az Orbán-gyűlölettel vegyes görcsös hatalomvágya minden józan szempontot felülír.

Ízlelgessük „érvrendszerét”!

„Nem a forinttal van baj. Fizethetnénk forinttal még kétszáz évig Magyarországon, ha egyébként egy normális, stabil demokrácia lennénk. De jól látszik, hogy Magyarország nem tudja magát megvédeni egy olyan típusú autokratától, mint Orbán.”

Szóval ez a baj a forinttal! Hogy a Zorbán! Jöjjön mindjárt az euró, hogy lépést tartsunk a fejlett (értsd: a merkel–macroni kozmopolita sebességváltós, antinemzeti, nemi identitás no meg kereszt nélküli, nyálas-csúszós) Európával, még akkor is, ha az említett Pogátsa Zoltán, az MSZP gazdasági programírója a közös európai fizetőeszköz bevezetése ellen érvelt. Ujhelyit persze nem olyan fából faragták, hogy hassanak rá az észérvek.

„Pogátsa Zoltán közgazdász logikával(sic!) közelítette meg a kérdést, amelyben egyébként Botka László például velem értett egyet.” (Pisti, áruld már el, Kelemen Anna, Urbán Flóri és Lagzi Lajcsi kivel értett egyet???)

Szeged szellemi ikertornyai ha összeállnak, felfalnak minden Pogátsát, nem is kérdés. Még belegondolni is szörnyű, hogy Medgyessy száznapos programját leköröző szuperszonikus sebességgel döngölnék a földbe a magyar gazdaságot, ha még egyszer odaengednék őket az eke szarvához. Ez a veszély azonban egyelőre nem fenyeget, így marad számukra a sebek nyalogatása. Ezzel együtt sokatmondó, hogyan gondolkodnak a vörös vezérek az értelmiségről, melyet nem is oly rég maguk mellé akartak édesgetni...

Pogátsa Zoltán közgazdász abban az időben még Botka mancsát fogta, majd az összeomlás után azért kihúzta magát, és megmondta a tutit. „Bedobtak random dolgokat a tizenharmadik havi nyugdíjról, ami tényleg ugyanaz a rossz demagógia, ami húsz éven át ment, program nélkül.

És akkor egyszer csak látom, hogy Ujhelyi István aláírásokat gyűjt, hogy vezessük be az eurót, miközben az összes tanácsadó, Andor László is meg én is, elmondtuk, hogy nem látjuk ezt helyesnek. Program hiányában ez megy. Ellentmondásos, összefüggéstelen volt az egész.”

Íme, a tökéletes látlelet. Kaotikus katyvasz, MSZP a neved. Szóval jobb, ha Ujhelyi István sem képzeli magát Kossuth Lajosnak.

1
https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/44701/pics/lead_800x600.jpeg
Botka László,euró,Európa,Európai Parlament,eurózóna,forint,MSZP,Pogátsa Zoltán,Ujhelyi István

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Illés 2017-11-12 16:04:46
Ha ilyen problémák vannak ezzel a Pisti fijjjúval akkor most már mi lesz.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?