Blogolj!

Visszatért a pokol?

Kecskés István

Ismét megtelt szurkolókkal a Ferencváros stadionja. Visszatért a tábor, de ahogy az várható volt, nem ment minden simán.

Fotó: MTI

Verekedésről és késelésről jöttek a hírek néhány órával a mérkőzés lefújása után. Benne volt a pakliban, hogy nem lesz sima ez a történet, hiszen a visszatérők előénekese elég határozott nyilatkozatot adott a héten. Ebben kitértek arra is, hogy ki áll majd szemben a táborral és ki határozza meg a szurkolást. 

Megbeszélte vele, hogy jövő szombattól megint ön áll a kerítésen?

Nem gondolom, hogy erről túl sokat kellene beszélni. Visszatér a tábor, visszatér az előénekes.

Vajon ezt ő is így gondolja?

A mérkőzés el fog kezdődni, én állok majd fent.

Határozott! 

Úgy hírlik nem is beszélgettek a Halhatatlanok nevű szurkolói csoport előénekesével, hanem elvették a helyét. Pont. Persze a felületes olvasónak úgy tűnhet, hogy ez egy gyerekes játék – nem mindegy ki vezényli a tábort? De nem ám, nagyon nem. Kápónak lenni – így hivják az előénekest a szurkolók – az egyik legnagyobb dolog ebben a közegben, gyakorlatilag egy szurkolói pálya csúcsa. Ezt a helyet nem adja csak úgy oda senki. 

Szurkolói körökben beszélig, hogy jelezték az eddigi előénekesnek, jobb ha nem megy a táborba szombaton. Odament. A többiről olvashattunk, késszúrások, pofonok, rúgások. Két ember kórházban, az egyik kopopnya sérüléssel, a másik szúrt sebbel. 

Mondhatnánk, hogy ezzel elrendezték a kérdéseket, ahogy ebben a közegben szokás, de a helyzet korántsem ilyen egyszerű, hiszen súlyos bűncselekményekről van szó. Márpedig a Ferencvárosnál évek óta nem történt ilyen eset a lelátón. Ráadásul a helyzetet nehezíti, hogy éppen akkor történt meg mindez, amikor visszatértek az ultrák.

A sajtó egy része természetesen már úgy tálalja az egészet, hogy "Kubatov FTC elnök emberei" és a huligánok csaptak össze. Aztán persze az is egy igencsak érdekes kérdés, hogy miként vihetett kést valaki a lelátóra, miközben ugye gyakorlatilag testüreg vizsgálatot is tartanak egy bajnoki meccs előtt. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi lesz így a továbbiakban a Ferencváros-szurkolókkal: maradnak, vagy újra száműzik magukat (őket?) az utcára. Mit jelenthet az a fordulat, amit a klub írt a közleményében, amely szerint az érintettek szurkolói kártyáját bevonják? Ez ugye úgy 3-5 ember lehet, akik közül kettő kórházban van. 

Azt ígérték az FTC-szurkolói, hogy visszatér a pokol. Nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan…

https://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/44408/pics/lead_800x600.jpg

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?