Blogolj!

Isztambulban szétverték, Kolozsváron engedélyezték a melegek felvonulását

Kecskés István

Hogy mennyire kettészakat Európa és milyen végletesen tudják kezelni a dolgokat, azt két hír mutatja. 

Nézzük mi történt Isztambulban: 

A török rendőrök gumilövedékkel oszlatták fel a korábban betiltott isztambuli melegfelvonulást – írta a BBC. A lap szerint a szervezők – akiket szélsőjobboldali szervezetek fenyegettek – a hatósági tiltás ellenére bejelentették, megtartják a vasárnap délutáni Pride-ot. A rendőrség a tömegoszlatás közben több embert őrizetbe vett. (mno.hu)

Eközben Kolozsváron: 

A kolozsvári városháza végül jóváhagyta a Cluj Pride felvonulást. Ehhez 22 kérvényre és 15 napig tartó tárgyalásokra volt szükség. Az LGBT közösség rendezvényére július elsején kerül sor, noha a polgármesteri hivatal kezdetben azzal indokolta elutasítását, hogy aznap korábban jóváhagyott, más rendezvények lesznek az igénylők által jelzett útvonalon. Az Cluj Pride menet a Garibaldi hídtól fog indulni, délelőtt 10 órakor. (kolozsvariradio.ro)

Ugye azt eddig is tudtuk, hogy Oroszországban, vagy éppen Törökországban rendszeresen szétverik a rendőrök a melegek menetét, vagyis az első hírben nincs semmi csoda. Nyilván az erőszak nem megoldás ebben a kérdésben sem és gyorsan tegyük is hozzá, hogy Isztambulban nem azért lőttek gumilövedéket a rendőrök, mert melegekről volt szó, hanem azért, mert egy engedély nélküli rendezvényről volt szó. 

Ellenben Kolozsváron először lesz ilyen jellegű rendezvény. Eddig eszébe sem jutott senkinek, vagy legalábbis mélyen hallgatott róla. Most azonban sikerült keresztülverni a tervet. Jöhetnek a hivalkodó, a másságukkal gyomorforgató módon kérkedő lények, hogy botrányt okozzanak. Ez is egyfajta erőszak, szélsőség, amire szintén semmi szükség…

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/39674/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?