Blogolj!

Szolgálnak és védenek

Ismét munkába állt az a két rendőr, aki a tavalyi, körúti robbantás áldozata volt. 

Nagyon kemény hivatás a rendőröké – a katonáké, a tűzoltóké, a mentősöké és még sorolhatnám –, főleg mostanság, amikor utaznak rájuk. Az egyelőre tisztázatlan, hogy annak idején, tavaly szeptember 24-én robbantó miért éppen a rendőröket és miért pont őket szúrta ki magának, de az biztos, hogy Andirkó Szabina és Vantara László célpontá vált a budapesti éjszakában. 

Ma, amikor rendszeresen trolldemokraták lepik el a bupdatesi utcákat, s gyakorlatilag folyamatosan provokálják a rendőröket, talán még nehezebb ez a hivatás, mint volt korábban. Az egyenruhásoknak önuralomra, a munkájuk és a hazájuk szeretetére van szükségük, hogy ne veszítsék el a fejüket és ne vágjanak rendet az utcán egy perc alatt. Tiszteletreméltó az, ahogy elvégzik a munkájukat. 

Persze nemcsak Budapesten, hanem a déli határon is nagy feladat hárul rájuk, mert ott a betolakodóktól védik az országot. Nem is tudjuk, hogy ez milyen fontos munka. 

Ezekben a nehéz időkben üzenetértéke van annak, hogy Andirkó Szabina és Vantara László a sérüléseik kiheverése után ismét szolgálatba álltak. 

Arra esküdtünk, hogy akár életünk kockáztatásával is megvédjük a polgárok, a köz biztonságát.

Idézi a police.hu Andirkó Szabinát. Ebben a mondatban minden benne van. Köszönjük!

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/38868/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?