Blogolj!

Gyurcsány Ferenc más kárából kovácsolna tőkét

A baloldal bukott miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc Debrecenben nekitolatott egy autónak, vállalta a felelősséget, de a továbbiakat igazán gusztustalan módon intézi. 

A Demokratikus Koalíció elnöke még kedden járt Debrecenben, s a lakossági fóruma után beugrott egy zöldségeshez, epret vásárolt, majd autóbaült és nekitolatott egy másik járműnek – számolt be a dehir.hu. Ahogy ilyenkor kell Gyurcsány megvárta a károsultat, elismerte a felelősségét, telefonszámot cserélt a vétlen féllel, majd távozott – szondáztatásról nincs információnk. Persze, ha csak ennyi történt, akkor azért van baj, mert ugye betétlapot ott és akkor kellett volna kitölteni. 

Persze az úgy nem lett volna igazi, mert az ügy gusztustalan része csak most jön: 

A Dehir.hu most megtudta, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken újra Debrecenbe jön, s személyesen adja át a betétlapot a Honda tulajdonosának, mégpedig a baleset helyszínén. Az átadásra a sajtó képviselőit is meghívják.

Amellett, hogy az ember nem irigyli a debrecenieket, akik ilyen sűrűn kénytelen elviselni Gyurcsány társaságát, a lényeg az utolsó mondatban van. A sajtó képviselőit is várják az eseményre, amikor baloldal leghangosabb politikusa átadja a betétlapot. Vagyis politikai tőkét akar kovácsolni abból, hogy kárt okozott valakinek. 

Még szerencse, hogy Gyurcsány nem megy el mindenkihez, akinek kárt okozott, mert akkor sosem érnénk a végére és a sajtó is roppant elfoglalt lenne. 

2
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/37876/pics/lead_800x600.jpg
baleset,Debrecen,Gyurcsány Ferenc,sajtó
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
gizella válasza: Horváthné bejegyzésére 2017-05-05 14:39:21
jogos a kérdés ! de a gyurcsányiról mindent el tudok képzelni, lehet ,hogy ez egy megkomponált dolog . egy volt pufajkást megkért,hogy engedje meg a koccanást( majd busásan honorálja majd neki,mondjuk egy új autóval ) aztán odacsődíti a médiát és kiderül a mi ferinkről,hogy talpig úriember (imázs), a hardcore ettől beájul+ a média egy része : ))) az elveszett kislány esetéből már megtanulta,hogy a sajtónak nem az eseménykor kell ott lennie, mert az olyan csináltnak tűnik.... ha a károsult nem járul hozzá a nyilvánossághoz,akkor elhiszem ,hogy ez nem egy kampányfogás : DDD
Válaszolok
Horváthné 2017-05-04 18:11:48
Aha :) és mi a helyzet akkor, ha a károsult nem kíván sajtónyilvánosságot? Nem kap betétlapot?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?