Blogolj!

A józanság és a nemzeti érdek


A kormány és miniszterelnöke ismét bebizonyította, megvan benne a kellő józanság és belátás, és ha az emberek érdekei úgy kívánják, a kukába tudja dobni egy-egy korábbi rendelkezését, elismerve: hibázott. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy Orbán Viktor előterjesztésére visszavonják azt a tavalyi kormányrendelet, amely szerint fennmaradási engedélyért szükséges folyamodni a több évtizede használt háztartási kutak esetében. Nemcsak hogy nem volt életszerű ugyanis a jogszabály, de súlyos helyzettel fenyegetett, hogy Magyarország igazodni próbált az Európai Unió által a tagállamok részére ajánlott vízvédelmi direktívákhoz. Uniós direktívák ide vagy oda, megint az derült ki, hogy nincs más út, mint saját élethelyzetünk és hagyományaink figyelembe vétele, és a nemzeti érdekeink szerinti gondolkodás.

Világossá vált, hogy a jogszabály hatalmas terhet ró a vidékiekre, a falvakban, a tanyákon élőkre. A kutak műszaki terveztetése, lajstromba vétele, az engedélyeztetése sok százezer forintba került volna, és ahogy az érintett közösség szószólója, B. Nagy László fideszes honatya, Szeged és a Homokhátság képviselője a SZEGEDma.hu-nak fogalmazott: ténylegesen „pánikhangulat” fenyegetett, mivel országosan legalább százezer ilyen kút van. Mivel pedig az Alföld ezen részén sokáig ezek a harminc-negyven éve fúrt kutak helyettesítették a vezetékes ivóvizet, gyakorlatilag az életben maradás feltételeinek számítottak. Jelentős szerepet játszottak a kertészkedésben is, ezzel javítva hazánk zöldség- és gyümölcsellátását. B. Nagy László a tarthatatlan helyzetet látva a miniszterelnökhöz fordult, aki nemes egyszerűséggel kimondta: „békén kell hagyni az embereket, a magyarok nem járhatnak rosszul, mert első a nemzeti érdek, a magyar lakosság érdeke”. Ennek eredményeként a kormány hatályon kívül helyezte a 2016-ban hozott jogszabályt.

A slusszpoén pedig: a korábbi rendeletmódosítás miatt keletkezett költségeket az állam mindenkinek visszafizeti.

Hogy is fogalmaztuk meg néhány napja a Blogstar arc poeticáját? „A hibák, tévedések beismerése nem a gyengeség jele. Hanem a józanságé.”

De úgy is mondhatjuk: az erőé. Vagy a valódi polgári erényé.

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/36970/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?