Blogolj!

Így lopta szét a FIDESZ az országot – I. rész

Kecskés István

Sokan hangoztatják, hogy a kormánypártok "szétlopták" az országot. Megjelent a Facebook-on egy összeállítás, amely összegyűjtött néhány adatot. Elsőként nézzük a szociális adatokat.

Nagyon olcsón, vagy ingyen is nyaralhatnak a gyerekek

- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-tal segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
- A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
- Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.
- A tanárok fizetését is radikálisan emelték! 
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
- 2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

Forrás: 

(folytatjuk)

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/36815/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?