Blogolj!

Pár csepp víz

A csapot jól elzártad? – nyitott a fürdőszobába anyám, és arcán oly nagy aggodalomtól rajzolódtak a ráncok, mintha egy közelgő hatalmas természeti csapástól rettegne. Nem értettem. Fel nem foghattam, hogy miért annyira fontos az az átkozott csap, és ugyan milyen baj történhetne, ha néhány csöpp kipottyan, miután befejeztem a fürdést.

Milyen baj? – nézett rám anyám, amikor egyszer meg is kérdeztem a víz iránti mérhetetlen rajongásának az okát. – Na jól figyelj! A víz a legnagyobb kincs az egész világon, adjunk hálát a Jóistennek, hogy mi olyan helyen élünk, ahol minden napra jut belőle elég – magyarázta anyám. És Afrikáról beszélt, ahonnan már akkor is olyan képeket mutatott árnyképes Tisza típusú televíziónk, amin szomjazó emberek álltak sorba egy ki tudja mikor ásott kút előtt, szomjan halt állatok tetemeit láttuk, kietlen pusztaságokat.

Anyám nem volt vízügyi szakember. Csupán józan ésszel megáldott asszony, aki mintha megérezte volna, jön még olyan világ, amikor egy köztársasági elnöknek, jelesül Áder Jánosnak így kell fogalmaznia:

„Ha a vizes csatát elveszítjük, akkor a klímaháborút is elbukjuk. A víz a veszélyeztetettebb, pótolhatatlan természeti kincs, és egyben helyettesíthetetlen erőforrás, a 21. század legfontosabb kérdése. Életünk, mezőgazdaságunk, ipari termelésünk, energiatermelésünk, munkahelyeink, gazdasági növekedésünk biztosítéka" (Budapesti Víz Világtalálkozó, 2016 november)

Tudom, anyám, ha még élne, megtapsolná ezeket a szavakat. De azt is sejtem: a tévézők 90 százaléka valami irtózatosan fontos szappanopera 274. részére kapcsolta át a már korántsem árnyképes televízióját, amikor az Áder beszédből idéztek a híradóban. Mint ahogy átkapcsolja akkor is, ha Afrikát, szomjazó embereket, vízhiánytól pusztuló állatokat mutatnak. Mert efféle szenvedés már túlságosan megrongálná komfortérzetét.

Hogy miért hiszem ezt? Mert ma reggel, amikor a villamoson kapaszkodva igyekeztem munkahelyemre, egy kamasz a mobiltelefonját hergelve ráakadt a hírre: ma van a víz világnapja. És ezt az információt, egy „Tudtátok?” kérdés kíséretében meg is osztotta haverjaival. A válasz pedig: vállrándítások, szájbiggyesztés és egy kérdés: ki a francot érdekel?

Én meg anyám hangját hallottam valahonnan a felhők mögül, és idegesen töröltem le arcomról az izzadtságcseppeket. Nem tudtam másra gondolni, csak az otthon hagyott fürdőszobára. És a csapra, amiről most sem tudom, sikerült-e úgy elzárnom, hogy egyetlen csepp víz se folyjék ki fölöslegen, amíg hazaérek. 

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/36413/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?