Blogolj!

A szocialisták már megint beszóltak a székelyeknek

Zajlik a vita a Heineken sörgyár logójával kapcsolatban. Mint ismeres a holland sörön egy vöröscsillag látható. Van, aki ezért veszi, van aki ezért nem, de most nem is az embléma a lényeg, hiszen az egész ügy hátterében a multi román vállalata és az Igazi Csíki Sör gyártójának vitái, peres ügyei állnak. Az MSZP pedig megint megmutatta mit gondol a székelyekről, az erdélyiekről.

Most tényleg hagyjuk is ezt az egész vöröscsillagos ügyet a fenébe – annyit jegyeznék meg csupán a Heineken emblémájával kapcsolatban, hogy amikor Európa fele szovjet befolyás alá került, a gyár, visszatért az eredeti logójához a fehér csillaghoz, hogy ne azonosítsák a kommunista rendszerrel, de aztán mégis visszavették a vöröst, mert egy idő után már nem volt zavaró mindez. Az emblémánál sokkal fontosabb, hogy mit gondol az MSZP arról az ügyről, amelyben egy holland multi és egy székely termék áll. 

Azt mondta Burány Sándor a paralamentben, hogy: 

…az Igazi Csíki Sör és a Heineken közti vitában mindegyik fél hibás, de az igazi bűn ez a törvényjavaslat (az önkényuralmi jelképek használata márkajelzésként – a szerz.), mert egy román vitára ezzel azt a választ adják Magyarországon, hogy a politikai hatalom bosszút áll a holland sörgyártón. 

Egy román vitára? 

Román? 

Csak azt tudnám, hogy mi a baja az MSZP-nek a székelyekkel? Mert ugye volt 2004. december 5-e, amikor az akkori szocialista-liberális kormány a kettősállampolgárság megadását célzó népszavazás előtt mindenkit arra buzdított, hogy tagadják meg az elcsatolt országrészkeben élő magyaroktól ezt a lehetőséget.

Aztán emlékezhetünk még arra, amikor szerencsétlen Medgyessy Péter útelágazódáshoz ért majd úgy döntött, hogy a románok felé fordul és a trianoni diktátum évfordulóján pezsgőzött, koccintott egy jó az akkori román elnökkel Adraian Nastaséval, aki amúgy egészen bunkó érzékeltel módon Budapesten ünnepelte, hogy Erdélyt a hazájához csatolták. 

Burány Sándor 1982-ben lépett be az MSZMP-be, ha kommunizmus lenne, akkor biztos kapott volna már néhány kitüntetést (Fotó: MTI + montázs)

Most meg megint belerúgtak a székelyekbe egyet a szocialisták, akiknek a hangja ezúttal Burány Sándor volt. Az egykori politikai államtitkárról amúgy annyit érdemes tudni, hogy 1982-ben, vagyis 26 évesen, belépett az MSZMP-be – mellékesen ebben az esztendőben jelent meg a kommunista tömeggyilkos, a hazánkat vezető Kádár János Együtt a szocializmusért című műve –, 1988-ban a XIX. Kerületi Bizottság gazdaságpolitikai munkatársaként működött, majd alapítója volt az MSZP-nek.

Vagyis nincs azon mit csodálkozni, hogy Burány Sándor olyan jó viszonyban van a vörös csillaggal, olyan szép emlékeket őrzi az úttörőtáborok zászlófelvonásairól, hogy a mai napig is nosztalgiával gondol a Kádár-korszakra. 

1
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/36370/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Andras 2017-03-21 14:54:36
Vörös zaszlot es sarlo kalapacsot a kezebe
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?