Blogolj!

Gergényi: tizenegy évvel a kitüntetés után most pénzbüntetést kapott


400.000 Forint – azaz négyszázezer forint – pénzbüntetést kapott Gergényi Péter volt budapesti főkapitány a másodfokon eljáró bíróságtól, a 2006-os őszi eseményekben betöltött szerepe miatt. 

400.000 Forint. Mondjuk jobb, mint amit Demszkyéktől kapott, hiszen 2006. november 17-én a Fővárosi Közgyűlés „Budapest rendőrfőkapitányaként a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért”, Budapestért díjat és Budapest Közbiztonságáért Emlékérmet adományozott neki. Kitüntették. Huszonnégy nappal azután, hogy a rendőrök gumilövedékkel fegyelmezték a tüntetőket, akik között nem egy olyan is volt, aki éppen az október 23-i megemlékezésről sétált haza a családjával. 

400.000 Forint. Vajon mit gondolnak erről a tételről azok a rendőrök, akik a tévészékházat védték, szakmaiatlan parancsok alapján és az elégtelen felszerelésük nem védte őket a kőzáportól és 200-an megsérülek. 

400.000 Forint. Mi jut erről eszbe az az ember, akinek az idióta parancsokat követve egy rendőr kilőtte a szemét, vagy mit gondol az, akit csak úgy egy sima rendőri túlkapás közben összevertek gumibottal az egyenruhások. 

400.000 Forint. Legalább nem tüntették ki. Ez is valami. 

1
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/33864/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Borbála 2017-02-14 10:45:08
Felháborító! Egyébként is fura, hogy nem az egész 2006-os eseményeket együtt tárgyalták, hanem csak a TV székház ostroma volt a vád. Mondjuk, ez is megérne egy pár évet, azért, mert a szerencsétlen rendőröket hagyták, megfelelő felszerelés nélkül, holott a Nádor utcában ott voltak a felszerelt rendőr hadak.

Azt viszont egyáltalán nem tették a vád középpontjába, hogy 23-án a rendőrök azonosítók nélkül voltak egytől egyig, viperával, gumilövedékekkel ellátva, ( emlékszünk Gergényi mit mondott? "tessék mutatni nekem hol volt egy vipera is") mindenkit kivétel nélkül vertek, bántalmaztak. Sok embernek a testi épsége került veszélybe, sokan maradandó testi sérüléseket szenvedtek( szem, kéz fej) Ez miért lehetett így, büntetés nélkül? Addig várnak, amíg elévül?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?