Blogolj!

Halottról jót semmit?

Megvolt a temetés. Ki tudja miért a gyászhír valahogy megrekedt. Ifj Komócsin Mihályt még tavaly Karácsony körül magához szólította a Teremtő, de a széles nyilvánosság számára csak a temetés után derült ki: meghalt. Szomorú ez. Vajon miért nem lehetett közzétenni a hírt: 91 éves korában elhunyt Komócsin elvtárs a rendíthetetlen, aki nem is tudta, milyen nagy ember volt. Kellett volna mellé némi önéletrajzi elemekkel tarkított megemlékezés a Délmagyarban, gyászhuszárok vidám, tarka menete a Kárász utcán. Szomorúszemű, vitriolos tekintetű volt ÁVÓ-sok felvonulása sárga műbőr kabátban. Ugyanúgy, mint amikor a rendszerváltás évében tették az Anna-kút melletti buszmegállónál. No de így agyonhallgatni ezt a mérhetetlen csapást!

Szegeden lehallgattunk egy párbeszédet éppen az Anna-kút mellett:

Nem szerette az Úristen, ezért hagyta élni ilyen sokáig Misit!

Ne mondj ilyet Rozi! Úgy tudom, megtért!

Megtért ám a 94 négyzetméteres lakásába Erzsi! Az egy tanácsi lakás volt, még kilencvenben vette meg az övéitől lakáscserével.

Tudom, a nyugdíjazása után. Jól jött az a 20 ezer 200 forintos nyugdíjához akkor!

Most mit sír a szád? Ő volt a megyei párttitkár.

Pol-Pot megyei, mi? Emlékszem a Komócsin-kunkorra!

Milyen kunkorra?

Tudod, amikor véletlenül a hétvégi háza érintésével épült meg a szőregi gázvezeték.

Várj csak! Nézz ide milyen levelem van! 1960. július 19-én írta meg a mi Misink.

Emlékszem, akkor ő volt az MSZMP szegedi városi bizottságának első titkára.

Ő hát! Figyelj, olvasom:

Kedves Aczél Elvtárs!

Amikor legutóbb Szegeden járt, kérte, hogy küldjünk Önnek

fényképeket Kalló Flórián színész ellenforradalmi ténykedéséről.

Állj! Nem Kaló?

Dehogynem. Olvasom tovább:

Kívánságát teljesítve mellékelünk néhány felvételt. – Bár a felvételek homályosak, ennek ellenére nevezett tisztán felismerhető. A felvételek 1956. október 28-án délután a Klauzál téren lezajlott ellenforradalmi tüntetést örökítették meg, ahol Kalló Flórián a Kossuth szobor talapzatára felállva szavalta el a „Talpra magyar”-t és „ruszkik haza” jelszóval izzította az ellenforradalmi hangulatot.

(Forrás: ÁBTL V-150384 számú dosszié)

Ez 25-én volt Én is ott voltam. Mindegy, mószerolt a fickó. Jó hogy van mellette forrás is, mert ezek még most is képesek lennének lecsukatni.

Kik? Szerinted még most is itt vannak?

Hülyéskedsz? Ki a tanácselnök?

Talán polgármester. 

Frászt. Ezek ugyanazok.

Jó, de akkor sem illik Mihályról ilyeneket mondanunk. Halottról jót, vagy semmit.

Rossz a fordítás, Rozi. Eredetileg így hangzik: Halottról csak az igazat.                                                                                   

 

 

 

 

 

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/33213/pics/lead_800x600.jpeg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?