Blogolj!

Szilágyi Áron: hálás vagyok!


"Úgy érzem, hogy egy nagyon áldott ember vagyok!" – erre a mondatra kapta fel a fejét Magyarország egy kellemes augusztusi hajnalom, amikor Szilágyi Áron vívó Rióban megvédte olimpiai bajnoki címét. 

A riói győzelem után (Fotó: MTI)

Egy ország csodálta a sportolót és nézett fel az emberre, aki a győzelem eufórikus pillanatiban sem csak mosolygott bele a kamerába – ezzel sem lett volna semmi baj –, hanem mélyenszántó, elgondolkodtató mondatokat mondott. 

Aztán, amikor ehéten csütörtökön átvette az "Év sportolója" díjat, akkor megismételte a fentebb idézett mondatot, sőt ki is egészítette. 

"Rióban tett első nyilatkozatomban azt mondtam, hogy áldott ember vagyok. Nemcsak azért vagyok áldott, mert olimpiai bajnok lehetek, és nemcsak a díj miatt, hanem mert Isten megáldott egy csodálatos menyasszonnyal, családdal, barátokkal és támogató csapattal is. Áldott Magyarország is, hogy van nekünk a sport, és van nekünk az olimpia. Miért is ne lehetne 2024-ben Budapesten is?"

Az Év sportolója díjjal (Fotó: MTI)

Elképesztő! Az ember libabőrös lesz már csak attól is, hogy olvassa egy nagyszerű bajnok szavait. Ráadásul Szilágyi Áronon látszik, hogy ez nem póz, ez nem hivatkozási alap – ez hit. 

"Nyilván az embernek van egy elképzelése, egy hite arról, hogy mi van a mi világunkon túl – nyilatkozta Szilágyi Áron a blogstar.hu-nak a pénteken tartott sajtótájékoztatója után. – Bármi is van odafent, hívjuk Istennek, engem nagyon sok jóval áldott már meg és ezért nagyon hálás kell, hogy legyek. Igyekszem ennek felelősségében és ennek tudatában élni a mindennapjaimat."

Szilágyi Áron korábban idézett nyilatkozataira sokan rácsodálkoztak. Pedig ez a gondolkodás folyamatosan a sportoló sajátja. 

"Általánosságban kíséri végig a mindennapjaimat. Ha a mindennapokban nem is nyilvánul meg, minden edzést nem ezzel kezdek el és nem adok hálát az égnek mindenegyes befejezett nap után, de ott van ez a gondolkodásódomban."

Pénteken az újabb jutalommal (Fotó: Fracebook / Szilágyi Áron)

1
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/33145/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Borbála 2017-01-16 13:25:58
Igen, Szilágyi Áron valóban úgy érzi áldott ember. Nincs ezen semmi különös, hiszen a hite és akaratereje által lett az, ami most Ő. Sok ember is elmondhatná, ezt a mondatot, hiszen, ha egészséges, megvan a munkája, családja és nyugalma áldott ember lehet, csak nem tudja, vagy nem ismeri be. A legtöbb ilyen ember még többet szeretne az "áldásból". Azért viszont áldoznia is kell. Most nemcsak az ostyára gondoltam.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?