Blogolj!

Gyárfás Tamás csak megbukott

Kecskés István

Gyárfás Tamás megtette, amit megkövetelt a haza, vagyis lemondott a Magyar Úszószövetségben betöltött elnöki posztjáról.

Mondjuk ki: megbukott. A SportFaktor szerint ő sem úszhatott meg mindent, vagy ahogy a Nemzeti Sport szalagcímében fogalmaz: az úszásban is elkezdődhet a rendszerváltás.

Elképesztően fontos és nehéz időszak következik az úszóknál. Távozik az a vezető, aki az egész sportágat a zsebében tartotta (tartja). Az úszásban dolgozók, sportolók többsége Gyárfás Tamás lekötelezettje, valamilyen formában hozzá tartoznak, az emberei. Épp ezért lesz piszkosul nehéz megtalálni annak az elnöknek az utódját, aki nem először mondott le a posztjáról.

Egyszer "távozott" már tíz éve, amikor eredményhamisítási botrány tört ki a szövetségben, ám akkor olyan helyzetet teremtett, hogy csak őt lehetett ismét megválasztani – két jelentős szponzor is jelezte, hogy Gyárfás személyéhez köti a támogatást.

Aztán csinált egy kamulemondást, amikor Budapest megkapta a 2017-es vizes világbajnokságot, hogy a közgyűlés a rendezvény utánig szavazzon neki mandátumot – megkapta.

És bizalmi szavazást kért, amikor kirobbant Kiss László ügye – 112:1 arányban kapta meg a bizalmat. Egyetlen hőbörgő akadt, de a többiek szépen álltak a sorba, még akkor is, ha mindenki tudta, hogy az elnök ebben az ügyben nagyot hazudott a sajtóban.

Most talán már nem lesz visszaút. Bár tegyük hozzá, hogy a bukott elnök közleményében az nem szerepel, hogy nem jelölteti magát újra, de még az is megeshet, hogy valaki majd a közgyűlésen érzi jó ötletnek, hogy mégis maradjon Gyárfás az elnök és bekerül a kandidálók közé.

Ki lehet az utód? Ki az, aki teljesen függetleníteni tudja magát Gyárfástól, aki nincs az elnök zsebében?

Nem lesz könnyű az úszás berkein belül ilyet találni. Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha kívülről jönne valaki. Hallani lehetett Czene Attila olimpiai bajnok esélyeiről, vagy éppen Seszták Miklós fejlesztési miniszter megválasztásáról, de még Hargitay András jelenlegi szövetségi kapitány jelöléséről is.

Czene állítólag nem vállalja. Hargitay András ártott annyit az utóbbi időben a saját renoméjának, hogy őt talán nem kellene jelölni. Seszták Miklós vezeti a jövő évi budapesti vizes vébé szervezését. Ő képben van, de teljesen kivülálló, ráadásul ugye politikus és az egyik legnagyobb sportág szövetségének vezetése teljesembert kíván.

Mellesleg lehet, hogy nem is olyan vonzó a szövetség vezetése. Ki tudja, mit hagy maga után Gyárfás?

A rendszerváltás elkezdődött, mert Gyárfás Tamás sem úszhatott meg mindent. A hazai úszósport legfontosabb hetei jönnek. Miközben a sportolók éppen úton vannak a windsori rövidpályás világbajnokság felé.

Hajrá, magyarok!

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/32169/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?