Blogolj!

Így csinálj pénzt a bevándorlóból!


Azért ez már nagyon kemény. A Blogstar olaszországi tudósítója bukkant Francesco Borgonovo írására a LaVeritá című olasz napilap 2016 november 16-i számában, amelyet lefordítva elküldött nekünk. Döbbenetes. Alább betűhíven közöljük a cikket, ami újabb megvilágítását adja a tavalyi migránssimogatásnak...

“Menekültügyi szakember képzés, avagy egy iskola, amely megtanít pénzt csinálni a bevándorlók által. Megnéztük, milyen az.

Egész Olaszországból mennek Milánóba azok, akik pénzt akarnak keresni a bevándorlóknak köszönhetően, , hogy részt vegyenek a kurzuson.

Ellátogattam egy kurzusra, ahol meg lehetett tanulni, hogyan kell pénzt keresni a bevándorlóknak köszönhetően. Terrorizáltan jöttem el a nap végén.

Nos, amit tanultam: egy délelőtt alatt sikerült megértenem, miért vagyunk alávetve egy egyre növekvő bevándorló-áradatnak. Felvillantak a szemem előtt a mi civilizációnk végét jelentő okok: közhelyek, ostobaságok, képmutatás... Mind egy szilárd, nehéz tömbben, ami szorítja a mellkasunkat és térdre kényszerít.

Azt mondják a vendégszeretet női ismérv. És igen, ezen a fakó milánói reggelen egyedüli férfiként vagyok jelen a teremben. Körülöttem legalább 10 nő Olaszország minden tájáról. Van, aki súlyos kilométereket tett meg idáig, Piemontéból és Molinese megyéből, mint Antonella, aki “kulturális közvetítő”-ként dolgozik és félénken felsóhajt: “A mi térségünkben nincs munkalehetőség, de sok bevándorló érkezik”.

Különben a “bevándorló” szót ritkán hallom, inkább a “fiúk” szóval helyettesítik, ami egy gyűjtőfogalom, és arra hagy következtetni, hogy többségében férfiakról van szó, és azt mutatja, hogy aki velük kapcsolatot alakít ki, az egy szülői szerepet vesz fel.

Mint ez az 50 év körüli asszony, akinek az eredeti foglalkozása szakács, és azt magyarázza, hogy “hatalmas szeretetet érez Afrika iránt”. Ez egy olyan érzés, ami megérteti, hogy “nekünk nyugatiaknak sok felesleges dolgunk van”. Kedvem lenne megölelni és megsimogatni a fejét, hogy megértessem vele: ne aggódj, kedves, mindezeket a felesleges dolgokat pár év múlva már nem birtokoljuk majd, és csak az öröm könnyeit tudjuk megosztani, amikor gyermekeink 2 eurós órabérért fognak ételt házhoz szállítani.

Én és társnőim azért gyűltünk össze, hogy részt vegyünk a “Bevándorlásügyi szakemberek képzése és iránymutatása” című kurzuson. Persze nekem erről ösztönösen egy tengeri embercsempész jut az eszembe. De itt semmi sem illegális, sőt. Minden szépen fényezett, a neten meghirdetett, slide-dal és diákkal a Piazza Castello elegáns épületének vastag fehér falaira vetített.

Köszönet ezért a kurzusért az Africa és Socialidary, valamint az egyéb, más szektorban tevékenykedő főbb egyesületeknek, és a képzésben résztvevő, a bevándorlók származási országából jövő előadóknak. Felfedezem, hogy léteznek speciálisan az egyes helyeken, mint például a rendőrkapitányságon, a prefektúrán, a települési szociális szolgáltatónál, a nem kormányzati szervezeteknél, a különböző szövetkezeteknél, befogadó állomásokon, munkaügyi központokban, közösségi szállásokon, gyermek nevelésben, iskolai oktatásban, egészségügyben, családi tanácsadóként, börtönökben, külföldiek számára létrehozott hivatalokban és ügynökségeken, de még magánvállalatoknál dolgozók számára is különböző képzések.

Íme: erre való a bevándorlás. Fenntartja a bevándorlásügyi szakembereket és képzőik sokaságát. Egy délelőtt elég volt, hogy kinyíljon a szemem. Végre megláttam a fényt és megértettem a bevándorlás által nyújtott esély mibenlétét.

A Tanár

Az első előadó egy valódi bevándorlásügyi szakember, nem kormányzati és nonprofit szervezetek alapítója, egy igazi szakértő.

Nézem az elnyűtt pulóverét, a szétkopott farmerjét, az ápolatlan szakállát. Az egész kinézetéből üvölt, hogy ő egy “igazi”, aki valóban ott van, “ahol a dolgok történnek”, hogy ő kapcsolatban van a valósággal. Csak épp azt kérdem magamtól, vajon mi lenne a foglalkozása, ha nem lennének bevándorlók? Különben a szavai sokkal kevésbé jelentéktelenek, mint a harmadik világbéli szuperhős jelmeze. “Olaszországban és a földközi-tengeri országokban - magyarázza nekünk, az ajkán csüggő tanulóknak -szükségünk van arra, hogy előrelátó módon értelmezzük a bevándorlás jelenségét. És ennek a jelenségnek van egy olyan nézőpontja, amit meg kell értenünk. Mert meg kell értenünk, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyeknek a részét képezhetjük ebben a világban”.

Lehetőségek. Lefordítom: hogyan keressünk pénzt a bevándorlással. Tehetséges előadónk kimagvalja a megszokott témát. Azt mondja, hogy lehetetlen “megállítani, vagy limitálni a bevándorló áradatot”, és hogy ők “Európa egy karakterisztikus közösségévé” fognak válni. Különben pedig “nem tudjuk és nem is akarjuk megvédeni a határokat”. Tehát “jó informáltnak lenni, hogy mit is kell tenni”. Az európai vezetőktől érkező bevándorlási híreket olvasva például “ki lehet deríteni, hogy vannak-e további rendelkezésre álló pénzügyi alapok Olaszország számára”, és hogy “nálunk (Olaszországban) és Görögországban szakemberekre van szükség.” Ez jelenti az esélyt.

Sok lehetőség

Igen, a lehetőségek sokszínűek, fedezem fel a nap végére. Alapíthatunk startup vállalatokat a kormányzati vagy közösségi pénzalapokat használva. Lehet munkát találni a szövetkezetekben, vagy a nem kormányzati szervezeteknél. Ezerféle dologban lehet gondolkodni. A bevándorlás tehát nem sürgősségi feladat, hanem esély a munkára.

De várjatok a cinizmussal való megbélyegzéssel! Az én társnőim nem azért vannak itt, hogy kihasználják a bevándorlókat. Sokkal őszintébb vágyak, egy kristálytiszta, szinte már megható nagylelkűség hajtja őket.

Itt van a radikális aktivista, aki beszél, beszél, azt hiszi, hogy nagygyűlésen van és minden lélegzetével kinyilvánítja ideológiai motivációit. Itt van, aki segíteni akar, mert az idegenek szükséget szenvednek, a háború elől menekülnek és egy sok halállal járó utazást tesznek, hogy megérkezzenek hozzánk (közben feliratok futnak, melyek dokumentálják a halálos áldozatokkal járó átkeléseket). Itt van a húszéves bizonytalanka, aki félbeharapott mondatok és egy alternatív külső mögé rejtőzik. Nem tudja, mit kezdjen az életével és megvilágosodni jött. Itt van egy nagyon fekete nagylány, mali-i afrikaiak gyermeke, aki beszéli a bambara nyelvet és már dolgozott bírósági tolmácsként, valamint sok egyesületnél. Lendülettel beszél, szeret “kapcsolatba lépni emberekkel” és nagyon szeretné “megtanítani a nyelvét a gyerekeinek.” Mert bár olasz, a feje és a szíve máshol van. Ebben a lányban jelenik meg a mi jövőnk.

Aztán itt van, aki társadalom-tudományokból, azon belül globalizációból diplomázott (ez biztos egy olyan szak, ami arra hivatott, hogy megmentse a világot). Aztán a jogász, akinek van már egy szép master gyűjteménye, és persze nincs munkája, így azért jött, hogy találjon egyet.

“Meg kell értenetek, hogy mindez nektek mit jelent”– mondja előadónk, illetve már “tutor”-unk. Kérdezget bennünket, hogy mit szeretnénk és biztosít afelől, hogy ez a szektor hatalmas növekedés előtt áll Olaszországban, de mehetünk külföldre is. Rendreutasít bennünket, hogy hagyjuk az idealizmust. Nekilát elmagyarázni, hogy itt munkáról és nem önkénteskedésről van szó. Ez a nagy különbség. Azért fogadunk be, mert megéri, így aztán senkinek sincs szándékában megállítani a hajókat, sőt megéri igazodni a helyzethez, hozzáigazítani foglalkozásokat. Segítő néppé válunk. Még csak az hiányozna, hogy Olaszország egy bizonyos fajtájú Disneyland-dé váljon, egy palackba zárt országgá, amelyik a turistákból él. Mert mi inkább egy hatalmas kikötő vagyunk.

Na, ezért láttam meg a végzetünket ez alatt a kurzus alatt. Ártatlan, az előrecsomagolt jósággal és az éveken keresztül tartó elterjedt felszínes banalitással átitatott társnőim arcára volt írva. Sőt, rá volt nyomtatva a nap második előadójának, egy robusztus, Olaszországban évekig menekültként élő togoi fiatalember széles homlokára.

Az olasz nők rendületlenül kitartanak amellett, hogy jósággal és szeretettel kell fogadni az idegeneket. Előadónk viszont ahhoz ragaszkodik, hogy a befogadóállomásokon nem lehet viccelni. Ő mindenkinél komolyabban mondja: az egy másik világ egy másik mentalitás. “A legelső dolog, hogy olaszul kell tanítani” – mondja. Teljesen világos, hogy mi van a fejében: szerinte a menekülteket képezni kell, hogy kompetensekké váljanak. És nekünk kell képeznünk őket. Nekünk, akik olyan kurzusokon vettünk részt, mint ez a milánói, vagy mint a Firenzei Egyetemen épp bevezetett master képzés, amelyen részt venni 2600 euróba kerül (én pár tízest fizettem ezért a napért).

Egyszóval mi vagyunk, bevándorlásügyi szakemberek.

Jó szándékú emberek, akik megtanulnak nyerészkedni egy kivérző civilizáció haldoklásán”.

(Francesco Borgonovo írása a LaVeritá c olasz napilap 2016. november 16-i számából)

 

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/31834/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?