Blogolj!

Kádár János egy köztörvényes gyilkos!


"És azért 26 évvel a rendszerváltozás után, 27 évvel Nagy Imre újratemetése után azt aggasztónak tartom, hogy ma azok erős kisebbségben vannak, akik Kádár Jánost egy köztörvényes gyilkosnak tartják. (...) Mint ahogy a náci bűnök hetven év után nem évülnek el soha, nem évülhet el Kádár János bűne sem soha. Ezt nagyon fontos dolognak tartom minden egyes `56 utáni megtorlás esetében."

Végre valaki kimondta! Ez a valaki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter volt, a keddi Kormányinfón. 

Persze, aki nemcsak olvassa, hanem érti is a történelmet, az eddig is tudta, hogy Kádár János, a kommunista vezér nem volt más, mint egy, a letűnt rendszer gyilkosai közül. Ugyanakkor ez eddig hiányzott a kormányzati kommunikációból, ám Lázár János ezt most elmondta. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy ami Kádár Jánossal kapcsolatban zajlik az nem más, mint történelemhamisítás, hiszen nem gyilkosként, hanem jótevőként tekint rá a társadalom része. Ez pedig súlyos tévedés, ezt erősíteni több, mint bűn...

Nézzük csak mikor került a hatalomba Kádár János. 1956. november 3-án Moszkvában úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon a kommunistákat gyilkolják, s ezt Nagy Imréék tétlenül nézik. Vagyis Kádár Jánosnak közvetlen felelőssége volt abban, hogy a szovjetek vérbefolytották a magyarság egyik legfelemelőbb forradalmát. Ekkor árulta el először a hazát Kádár János. Bár korábban még másként beszélt a forradalomról, amikor kiderült, hogy ő lehet az ország új vezetője azonnal a szovjetek mellé állt. Innen már csak néhány apró lépés választotta el a sortüzek és a kivégzések jóváhagyásához, vagyis több, mint 300 emberélet kioltásához. 

Aztán 1957-től, amikor már érezte a tejhatalmát valódi mészárlásba kezdett. Ebben az évben április 2-án ülésezett az MSZMP ideiglenes központi bizottsága, s Kádár a következőket mondta. 

"Az ellenforradalommal szembeni harcot illetően két dologgal szeretnék foglalkozni. Az országban aktivizálódnak, fellépnek, hatalmat ragadtak kezükbe horthysta katonatisztek, csendőrök s a többi. Ezeknek ügyét is komolyan kézbe kell venni, tárgyalni nem is kell. Meg kell csinálni a népbíróságot, s ahol csak olyan, volt horthystákkal találkozunk, akik vették maguknak a bátorságot és disznóságot csináltak, körmenetben kell bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni. Ezeket az ítéleteket nem kell az újságban lehozni."

Kádár János nem volt más, mint egy kommunista diktátor, egy háborús bűnös, egy tömeggyilkos. Érthetetlen, hogy ezt miként lehet elfelejteni. 

8
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/31119/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 8 db hozzászólás érkezett!
Attila 2017-02-19 11:01:31
Úgy látszik nem vetted figyelembe, hogy Kádárék mikor és milyen árfolyamon vettek fel kölcsönt.
A végén már olyan helyzetbe hozták az országot, hogy nem tudták fenntartani és inkább átadták a hatalmat.
Mesélhetnék hogyan lett Kapolyinak, Medgyesinek és Gyurcsánynak vagy a többinek az első milliárdja de felesleges mert látom hogy csak a számokat nézed de a pénz akkori értékét és a gazdaságot már nem látod...
Válaszolok
Németh válasza: Zsuzsa bejegyzésére 2017-02-15 12:22:56
Legyen kedves elolvasni az ön előtt szóló hozzászólást, és már meg is van a válasz. 1988: 986 milliárd HUF Kádár János
1990: 1286 milliárd HUF Németh Miklós
1994: 3751 milliárd HUF Antall József
1998: 6165 milliárd HUF Horn Gyula
2002: 9224 milliárd HUF Orbán Viktor
2006: 14056 milliárd HUF Medgyessy P. - Gyurcsány F.
2010: 21749 milliárd HUF Gyurcsány F. - Bajnai G.
2012: 20621 milliárd HUF Orbán Viktor
2013: 22474 milliárd HUF Orbán Viktor
2014: 24586 milliárd HUF Orbán Viktor
2015: 25075 milliárd HUF Orbán Viktor
forrás AKK - MNB
Válaszolok
Válaszolok
János válasza: Miklós bejegyzésére 2016-10-22 17:17:51
igen igy van .. ezt teszik. tolvajok és gazemberek. a rendszerváltás után mintegy 550 milliárd USD állami vagyon tünt el magyarországról és nincs felelős. a rendszerváltás utáni kormányok egyike sem érzete szükségesnek elszámoltatni az elődjét az állami vagyonnal, mindegyik megígérte majd hatalomra jutva elszabotálta az elszámoltatásokat.
Válaszolok
János válasza: Zsuzsa bejegyzésére 2016-10-22 16:54:05
miről beszélsz ? A központi költségvetés adóssága:
1988: 986 milliárd HUF Kádár János
1990: 1286 milliárd HUF Németh Miklós
1994: 3751 milliárd HUF Antall József
1998: 6165 milliárd HUF Horn Gyula
2002: 9224 milliárd HUF Orbán Viktor
2006: 14056 milliárd HUF Medgyessy P. - Gyurcsány F.
2010: 21749 milliárd HUF Gyurcsány F. - Bajnai G.
2012: 20621 milliárd HUF Orbán Viktor
2013: 22474 milliárd HUF Orbán Viktor
2014: 24586 milliárd HUF Orbán Viktor
2015: 25075 milliárd HUF Orbán Viktor
forrás AKK - MNB
Válaszolok
Zsuzsa válasza: Gábor bejegyzésére 2016-10-22 07:50:52
Gábor, milyen jövőt lehetett tervezni, amikor azokból a súlyos hitelekből éltünk viszonylag jól, amit most nyögünk, nyögtünk vissza, s ezért is vagyunk most így lemaradva.
Mint kiderült, a szabad piacos kapitalizmus sem fenékig tejföl állami beavatkozás nélkül.
Ami pedig cinikus, otromba beleegyezését illeti: „eltakarították az ellenségeiket, de ...”, az Önt minősíti. Dicsérje csak a gyilkosokat a változást akarókkal szemben. Így nyer igazolást a 10 évvel ezelőtti szemkilövéssel járó rendőri brutalitás.
Válaszolok
Zsuzsa válasza: Miklós bejegyzésére 2016-10-22 07:35:21
Miklós, ezzel a kijelentésével két baj van:
1. Amivel vádolja a mai kormányt, azt az MSZP-kabinet követte el, élükön Gyurcsánnyal.
2. Az első pontban felsorolt bűnöket nagyobbnak tartja, mint a gyilkosságokat.
Mindebből az következik, hogy Ön vagy történelemhamisító, vagy idióta, vagy mindkettő.
Válaszolok
Gábor 2016-10-22 07:23:14
A baj csak az,hogy lehet,hogy eltakarították az ellenségeiket,de legalább hagyták élni a kisembereket. Nem nagy fizetések voltak de kijött belőle a melós. Ingyenes iskola,orvos,kórház. Munkahely mindenkor. Ami most van ebbe a "DEMOKRÁCIÁBA" az a szabad rablás. Tudott az ember tervezni a jövőjét illetően. Nem volt hajléktalan. Volt ipar,mezőgazdaság.
Válaszolok
Miklós 2016-10-21 13:59:34
Azt hiszem, hogy Lázár hamisítja a történelmet. Ők nagyobb bűnöket követnek el a nép ellen. Nyomorba döntik az országot, lopnak, csalnak, hazudnak.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?