Blogolj!

Magyarország az USA-ból nézve is demokratikus állam

Korábban azt mondta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy Európa és Magyarország számára az lenne a legjobb, ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke. A jelölt komoly dolgokat mond a kampányban, például azt, hogy a mexikói határra épít egy jó magas falat – nem kerítést, hanem falat betonból –, hogy ne tudjanak átmenni a bevándorlók déli irányból, s az egésznek a költségét kiszámlázza a mexikói kormánynak. 

Ez azért elég egyértelmű üzenet. Mind a migránsoknak, mind a fejlett Nyugatnak. 

Most a tengerentúlon foglalkoztak a magyar miniszterelnökkel. Tom Tancredo, korábbi republikánus képviselő, aki elnökjelölt is szeretett volna lenni, azt írta, hogy Orbán Viktor nagyon sokban hasonlít Donald Trumpra, ami a bevándorlási politikát illeti, hiszen mindketten egészen szigorú elveket vallanak. 

Ugyanakkor talán nem ez a legfontosabb része az írásnak. Azt ugye tudjuk, hogy az Egyesült Államokban egyrészt sokat tesznek a biztonságért, de kiemelten fontos kérdésként kezelik a demokráciát is. Márpedig – erről a cikk szerzője is megemlékezik –, Obama, a jelenlegi elnök, korábban rendszeresen Magyarországra küldte az embereit, hogy előadást tartsanak nekünk, mert ugye itt minálunk antidemokratikus lett a rendszer. 

Ehhez képest Tom Tancredo megjegyzi, hogy Magyarország a legősibb demokratikus módszerhez, a népszavazás intézményéhez nyúl, amikor a kötelező kvótákkal kapcsolatban ki akarja alakítani az ország véleményét, vagyis a nép dönt. Vagyis az emberek döntenek a saját sorsukkal kapcsolatban, vagyis hazánknál demokratikusabban ebben a kérdésben nem hoz döntést senki.

A cikk végén még megjegyzi, hogy a migrációs kérdésben nem rendeznek népszavazást az Egyesült Államokban, ellenben lesz elnökválasztás, ami lényegében felér egy ilyennel, hiszen Trump szavazói a rendre és az illegális bevándorlás megfékezésére szavaznak.

1
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/30028/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Józsefné
Józsefné 2016-09-07 20:11:20
A felelős érdekképviseletben a döntéshozók közt nem szabadna, hogy kérdés legyen a határvédelem.
A politikusok adott területre, létszámra, eszközökre kapnak felhatalmazást, hogy azt képviseljék és a müködőképességet fenntartsák.
A fenntartható fejlődés és versenyképesség megtartása is idetartozik.
A tervek számokhoz kapcsolódnak, melyektől eltérni csődveszély, és, vagy biztonsági kockázat..
A migráció vállalása igen költséges és kockázatos.
Tramp úr fala hasonlót üzen, de ezen még túlmutat.
A költség szomszédra hárítása azt ösztönzi, hogy minden ország felelős kormánya gondoskodjon azokról a honfitársaikról, akiknek az érdekképviseletét hivatottak szolgálni, akik őket megvállasztották.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?