Blogolj!

Migránsok erőszakoltak meg egy magyar nőt

József

Három eritreai bevándorló a hétvégén megerőszakolt egy magyar nőt a türingiai Mühlhausenben, a pályaudvar közelében lévő viaduktnál. A három kelet-afrikait gyorsan elkapták, jelenleg vizsgálati fogságban vannak, a magyar nőt sokkos állapotban kórházba szállították. 

A rendőrséget egy szemtanú értesítette az esetről, aki látta, amint a nőt több férfi rángatja egy közeli bevásárlóközpont parkolójában. A rendőrök kiérkezésekor a nő a földön feküdt, ruhája megszaggatva, hiányosan lógott rajta.

Eddig a szikár hír.

Az indulatainkat most megpróbáljuk kordában tartani, és csak annyit jegyeznénk meg, hogy Németországba 2015-ben mintegy kétmillió bevándorló érkezett, jelentős részük nem Európai Uniós országokból. A migránsok regisztrálása, kulturális integrálása lehetetlen feladat elé állította a német közigazgatást, folyamatosak a súlyos atrocitások, amelynek legfrissebb fejleménye a magyar nő megerőszakolása is.

Ez idáig hazánkban nem találkoztunk hasonló bűncselekménnyel. S ha rajtunk múlik – október 2, népszavazás – nem is fogunk. Miközben – mint az ismeretes – a migrációs válság vélt enyhítésére az Európai Unió – jelentős német nyomásra – kötelező kvótarendszerben osztaná szét a bevándorlókat, a nemzeti parlamentek felhatalmazása és jóváhagyása nélkül, pénzbírsággal büntetve a kimaradó országokat.

És továbbra is visszafojtjuk indulatainkat…

Címkék: migráns
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/29933/pics/14728153078292893_800x600.jpg
migráns
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?