Blogolj!

Allah katonái kiirtanak bennünket

József

Nem akarok okoskodni, de biztos voltam abban, ami csak most derült ki, hogy társai voltak a július 14-én az ünneplő tömegbe hajtó gyilkosnak.

Nacionáléjuk? Az öt újabb gyanúsítottból kettő tunéziai-francia állampolgár, egy tunéziai, egy francia-albán, egy albán állampolgár. A díszes társaság több hónapon keresztül tervezte a merényletet.

Francois Molins párizsi főügyész bejelentése nyomán gyökeres fordulatot állt be a nyomozásban, hiszen eddig arról volt szó, a kamionos elkövető, a Franciaországban élő, tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel egyedül volt, és pár hét alatt, úgymond radikalizálódott.

Úgy látom, a média megint alkotott egy kifejezést.

Radikalizálódott.

Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy éppen rosszkor, rossz helyen lévő emberek vére folyik az utcán, a repülőtereken, szórakozóhelyeken…

Francois Molins azt is elmondta: a támadó telefonján talált adatok arra utalnak, hogy már tavaly tervezni kezdte a támadást cinkosaival.

Az egyik gyanúsított ujjlenyomatát megtalálták a kamionon, a másik gyanúsított pedig vidám sms-t küldött Bouhlel-nek a Charlie Hebdo elleni, tavaly januári merénylet után.

E remek muszlim haverok boldogan ünnepeltek, mondván „Allah katonái végzik a munkájukat.”

Mi ez a pompás meló? Hát a keresztény európaiak kiirtása.

És ne legyenek illúzióink, a párizsi, brüsszeli, nizzai merényleteket is sokan ünneplik az Európában lévő muszlim gettókban.

Belőlük kerülnek ki az újabb és újabb tömeggyilkosok.

Allah katonái kiirtanak bennünket.

Ha hagyjuk.

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/28852/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?