Blogolj!

Pancserpuccs, vagy mégsem?

József

Éjjel a török katonaság egy része puccsolni próbálta az éppen nyaraló Erdogan elnököt és rendszerét. Elfoglaltak hidakat, televíziókat, tankokkal színesítették a Boszporusz partján fekvő utcákat. Majd Erdogan minderre csak annyit mondott, hogy a törökök menjenek az utcára. Mentek és leszerelték a hadsereget.

Mégis hogyan történhetett meg mindez? Török zászlókba burkolózó fiatalok kiszedik a tankokból az állig felfegyverzett katonákat? Nem színjáték-szagú egy kicsit?

Nekem az.

Meg is mondom, hogy miért.

Törökország geopolitikailag, stratégiailag kiemelten fontos helyen fekszik, ráadásul évtizedek óta (kurdok) polgárháborús helyzetben. Aztán ott van még nekik Szíria, Észak-Irak és Irán, ahol a PKK (Kurd Munkapárt, a fő ellenség) kiképzőtáborai vannak (voltak). Mindezek mellett Törökország NATO-tag, ráadásul az Egyesült Államok után a legmodernebb fegyverzetű és legnagyobb hadsereggel.

És akkor majd Dzsumur kiszedi a harckocsiból a NATO-katonát… Persze. Hihető.

Erdogan nyaral a puccs alatt. De azonnal kamerát kap. Mobilon kapcsolják. Az elfoglalt tévéből… A vezérkari főnököt hipp-hopp letartóztatják, de más katonai felső vezetőnek (tábornoknak) nem esik baja. Erdogan viszont azonnal a hadsereg tiszti állományának megtisztítását jelenti be. A puccs alatt.

Nem vagyok egy konteó-gyáros, de azért így ez egy kicsit átlátszónak tűnik.

Emlékszem, 1993-1994-ben, amikor elég sokat forgattam az adott területeken, a 18 éves, újonc katonákat Isztambulból, Izmirből vitték Diyarbakír és Van, azaz a kurd ellenállás központjába, de félévente (!) cserélték őket, mert idegileg nem bírták a járőrözéssel járó feszültséget.

Erdogan bírja. Sőt, van egy sanda gyanúm, hogy ez az egész puccs nem is érte őt annyira váratlanul…

Ő az abszolút nyertes. Népe megvédte, a hadsereget megtisztíthatja, és még áldozati színben is feltűnhet. Diktálhat újfent az EU-nak. Mert lám, ő a tárgyalópartner és nem egy-két tábornok. „Mondja Frau Merkel, melyiket akarja? Na ugye!”.

Jól csinálta.

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/28662/pics/lead_800x600.jpg
Erdogan,Törökország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?