Blogolj!

Botka és az MSZP hazug arca

József

Történelmi pillanathoz értünk: megértem az MSZP-tagokat. Én sem választottam volna meg Botka Lászlót a párt elnökének. Teszem hozzá Molnár Gyulát sem, de ez már legyen a szocialisták baja.

Botkára azért nem szavaztam volna, mert innen nézve úgy tűnik, hogy igazából nem is akar a baloldali törpepárt elnöke lenni – mondjuk ezt is megértem, én sem szeretnék egy motorhibás autót vezetni... Botkán látszik, hogy ő semmi mást nem akar, csak Szegedet vezetni. A várost ő a saját homokozójának tekinti. Tárgyalgat fűvel, fával, ígéretet tesz arra, hogy ő majd ennyi meg annyi illegális bevándorlót fogad be. Úgy érzi, hogy Szeged az ő állama az államban.

Persze okosan belengeti néha, hogy azért szívesen lenne az MSZP elnöke – fene a gusztusát! –, de aztán mindig visszatáncol, inkább vissza megy Szegedre. Hogy ennek örül-e a szegedi többség az majd a választások alkalmával kiderül. A szegedma.hu egészen érdekes elemzést írt a helyzetről. Felvillantják, hogy a város és a választókerület akár még, a jelenleg EP-képviselőként Brüsszelben üdülő és rendszeresen a magyar érdekek ellen szavazó, Ujhelyi Istvánnak is vonzó terep lehet. Lévén ő is a város szülötte, vagyis hazai pályán mozoghatna. Őszinte örömmel nézem majd, ahogy „gyilkolják” egymást, nincs is annál szebb – Hofi Gézát idézve –, amikor az „egyik marxista üti a másik marxistát.”

Visszatérve Botkára egyenesen cuki, amit művel azóta, hogy nem lett az MSZP elnöke. Ahogy a szegedi portál írja, hisztizik. Leginkább azért, mert amikor felszólalt, akkor vastapsot kapott, majd leváltották a választmány éléről és a párt elnökének sem választották meg. Szeretem az ilyet. Csodálkozik azon, hogy a szocialisták becsapták. Egy egész országot csaptak be korábban, miért pont ő lenne a kivétel? 

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/28644/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?