Blogolj!

A hazaárulás öt árnyalata

Mit is szavaztak meg az EU delegált baloldali hazaárulók?

SAJTÓHÍR: „A szöveg 53. bekezdésében az EP „kitart amellett, hogy minden országnak teljes körű felelősséget kell vállalnia a menekültválsággal és az ezzel foglalkozó újraelosztási mechanizmusra vonatkozó döntéssel kapcsolatban; kéri a Bizottságot, hogy vezessen be egy pénzügyi bonus-malus mechanizmust azzal kapcsolatban, hogy a tagállamok teljesítik-e vagy sem az unió által elfogadott intézkedések alá tartozó kötelezettségvállalásaikat; támogatja, hogy az ezen intézkedéseket nem teljesítő tagállamok szankcionálásából származó minden pénzügyi hozzájárulás extra bevételként az uniós költségvetésbe folyjon vissza.” 

Az áruló szinonimái: hitszegő, júdás, szószegő, állhatatlan, renegát.

Álljon itt három példa arra, hogy a magyar történelemben hogyan díjazták az árulókat. Ebbe belefér a török szultán is.  

Hegedűs István hadnagy a kassai zsoldosok vezetője 100 aranyért el akarta árulni Eger várát a töröknek. A bíróság döntött a sorsukról. Hegedűst felakasztották, három emberének levágták a fülét, a többieket bilincsbe verték, úgy szolgáltak tovább. 

Ocskay László brigadéros 1708-ban átállt a labancokhoz.  Jávorka Ádám,érsekújvári kuruc főhadnagy azonban 1710 legelején elfogta, kísérőit felkoncolta. Az árulót ahaditörvényszék előbb karóba húzatásra, végül kegyelemből pallos általi halálra ítélte. Hiába tagadta most meg I. Józsefet, Rákóczihoz való visszatérését ígérve, 1710. január 3-án lefejezték és fejét a vár bástyáján karóra tűzték.

Werbőczy István bírói pályája is érdekes. Ez a derék bíró Budavár első megszállása után is a helyén maradt, elvállalva ezzel a renegát szerepét. A szultán tíz forint napidíjat adott neki, amikor kinevezte a meghódolt keresztények bírájává. Elszaladt vele a ló egy kissé, mert ahogy hallom, állandóan békétlenkedett, mindenkivel összeveszett, ezért a szultán a „tiszteletére” rendezett lakomán, 1541-ben Budán, 83 éves korában megmérgeztette. 

Volna itt még történelmi példa bőven, de minek sorolni, amikor egy 2016. július eleji esemény mindent fölülír. 

A Demokratikus Koalícióra (DK) keresztelt zűrzavar, és egy Együtt becenevű tőle különálló pártszerűség, közös bojkottot hirdet a kényszerbetelepítés elleni október 2-i szavazás alkalmából.  Az egyszemélyesre olvadt Liberális párt azt mondja, hogy igennel kell szavazni.  Árnyalatnyi különbség, hogy nem buzdítanak távolmaradásra. A PM (ez itt most nem Pesti Műsort jelent, hanem azt, hogy Párbeszéd Magyarországét, mint tudjuk) úgy árnyalja az ügyet, hogy ez csak „hecckampány”. Az MSZP meg úgy árnyalja össze magát, hogy a kormányzó pártok a szavazással az uniós tagságunkra törnek. 

Jó nagy marhaság, de ebben is egyetértenek. Az egyik ilyen baloldali alakulat szerint „a távolmaradás is szavazat, aki nem vesz részt a referendumon, az hazánk EU-ban maradására voksol.” És ez még fokozható: a hecckampányosok nem győznek egyetérteni az előzőekkel: arra bíztatják az embereket, hogy „ne menjenek el a fideszes népszavazásra”, mert a kormány nem az ország valós problémáival foglalkozik.” 

Már csak egy árnyalat hiányzik, jelesül amit a 2014-es szavazás előtt az egyik blogon olvastam: Aki nem megy el szavazni, az Orbán Viktorra voksol. Erre jött az a szellemesnek mondható válasz: Nem ez a baj gyerekek, hanem az, hogy aki elmegy, az is. 

Szépen együtt fognak ezek a látszólag szétvált pártszerűségek működni, ha a hazát kell árulni. Azt azért óvatosan hozzátenném, hogy nem a a történelmi példák szerint kell őket megbüntetni. Elég, ha mi elmegyünk. És elmegyünk. 

1
http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/28558/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Gábor László 2016-07-12 22:05:37
A durva az az egészben hogy a baloldal már közel 25 éve károsítja meg ezt az országot ami eddíg sem volt piskóta de most hogy az EP intézkedés kiderűlt minden határt átlêptek érzésem szerint amit át lehet lépni. Mert én még ilyen mértékű hazaárulásról nem hallottam. Jó persze a Fidesznek is van bőven vaj a füle mögött de az álmomba sem jutott volna eszembe hogy a hazafiatlanságnak ilyen mélységei is létezhetnek. A szemeteknek ugyanúgy a kezét kéne venni. Már amelyikkel az A jelű gombot megnyomták. Undorító tettük az ország jövőjébe kerűlhet. Ha nem velünk hát ellenünk. Itt úgy fest hogy inkább ellenünk.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?