Blogolj!

Nem sztrájkolok – gyerek vagyok!

József

Tisztelt tanárok! 

Tudom, hogy sztrájkra készültök, vagyis egy órán át nem akartok tanítani. (Nagy dolog! Jenő bá’ a föci tanár már évek óta beszünteti a munkát hetente egy-egy napra, amikor ellóg a suliból.) 

A magam módján örülök is ennek, mert egy óra lógás is több, mint a semmi. Mondjuk nem pontosan értem, hogy mit akartok elérni, mert ha jól tudom, akkor a fizetésetek alaposan megemelkedett az elmúlt években – de nem is az én eszemhez van ez, hiszen még gyerek vagyok. 

Vagyis én magam részéről kimaradnék a politikából és a munkabeszüntetésből is. Nem az én dolgom. 

Még akkor sem, ha azt szeretnétek, hogy az legyen. Vegyek kockás inget magamra – szó sem lehet róla, mert egyáltalán nem trendi – és én is beszélgessek egy órán keresztül az iskola előtt a haverokkal. 

Na, most az van, hogy szerda reggel állítólag esni fog az eső. Emellett pedig tesi óránk az első. Ha nem haragszotok meg érte én szeretnék kosarazni a többiekkel. Annak több értelme van. Eleve a haverokkal van közben az ember, meg ott lesz Zsuzsi, akit a szünet alatt nem láttam egyszer sem és hiányzik. 

Szóval lehet az, hogy békén hagytok? Felőlem azt csináltok az órák alatt, amit akartok. Tényleg szeretem a lyukasórákat, mert azok ugye sokkal jobb hangulatban telnek, mint egy-egy matek, vagy fizika, de maradjunk ennyiben. 

Ne mondjátok meg, hogy mit vegyek fel és azt se – ha már éppen nem akartok engem megtanítani semmire, mert úgy tartja kedvetek – hogy mit is csináljak miközben ti lógtok az óráról. 

Az lenne a kérésem, hogy inkább végezzétek a dolgotokat, mert az év végén a dolgozatok és a vizsgák közben nem sztrájkoltok majd. És a siker sajnos nemcsak rajtam, hanem rajtatok is múlik. 

Viszont sztrájkolni nem akarok veletek, mert még gyerek vagyok.

http://ezatuti.blogstar.hu/./pages/ezatuti/contents/blog/26140/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?